Üdvözöljük a

Munkaerő megtartása a hazai vállalkozásoknál

honlapján!

-

Munkaerő megtartása a hazai vállalkozásoknál

Szerző: Dr. Kiss András | 2017. október 30.

A hazai vállalkozások körében a munkaerőhiányt észlelők aránya 2014-től indult meredek emelkedésnek. 2016-ban már a válaszadók 36%-a vélte úgy, hogy a munkaerőhiány az egyik legfontosabb tényező, amely akadályozza cége üzleti tevékenységét, 2017-ben pedig 38%-uk.

Az MKIK GVI kérdőíves felmérésen alapuló elemzése szerint a vállalkozások döntő többsége tett lépéseket annak érdekében, hogy megtartsa meglévő munkaerejét. Legnagyobb arányuk (70%) béremelést vezetett be, jelentős azok aránya (59%) is, akik a munkakörülmények, munkaeszközök fejlesztésével igyekeztek vonzóbbá válni dolgozóik számára.

 

Közel a vállalkozások fele (49%) továbbképzések biztosításával, illetve a munkahelyi hangulat javításával próbálkozott. Szintén jelentős (47%) azon vállalkozások aránya, amelyek a Cafeteria-rendszer bevezetésével, fejlesztésével igyekezték megtartani dolgozóikat. A válaszadók 42%-a a vezető-beosztott kapcsolat javításával, 36%-a az atipikus foglalkoztatási formák bevezetésével, 35%-a előrelépési lehetőségek felajánlásával, 25%-a pedig biztosítási kötvények, egészségmegőrzési programok finanszírozásával próbálja megtartani munkaerejét.

 

Forrás: MKIK GVI

 

A teljes elemzés a csatolt dokumentumban olvasható.

 

 

Csatolt állományok: