Üdvözöljük a

Közbeszerzési konferencia az Iparkamarában

honlapján!

-

Közbeszerzési konferencia az Iparkamarában

Szerző: Czirbik Milán | 2017. február 3.

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a Miniszterelnökséggel és a Közbeszerzési hatósággal karöltve közbeszerzési konferenciát rendezett január 31-én, kedden, a Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Házában. A rendezvény célja a Közbeszerzési törvény legutóbbi – 2017. január 1-től hatályos – módosításának bemutatása volt, továbbá a 2016. évi ellenőrzési tapasztalatok ismertetése a szakemberek részére. Az eseményen nyitó beszédet mondott Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Dr. Csányi István, közbeszerzésekért felelős helyettes államtitkár és Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

Az eseményen Miklóssy Ferenc elmondta, hogy a Kamara a tavalyi gyakorlatot követve idén is komoly együttműködést kíván folytatni a Miniszterelnökséggel és a Közbeszerzési Hatósággal. Hangsúlyozta továbbá, hogy az iparkamara a gyakorlati problémák megoldását helyezi előtérbe, így rendkívül lényeges, hogy ez a jogszabályok szintjén is megjelenjen. Végül pedig arról is szót ejtett, hogy nagy örömére szolgál, hogy ezen kezdeményezés keretében, idén elsőként a cívisvárosban került sor a Közbeszerzési törvény legújabb módosításairól tartott konferencia megszervezésére.

 

A rendezvényen Dr. Csányi István helyettes államtitkár kifejtette, hogy a törvény megváltoztatását megelőzte egy széleskörű társadalmi egyeztetés. Kiemelte, hogy a módosítás kidolgozásakor egyfelől az eljárások átláthatóságát akarták biztosítani, tehát több esetben is szigorították a szabályokat, másrészt az eljárási szabályozást néhány helyen egyszerűsítették, ezzel is elősegítve az eljárások gyorsabb lebonyolítását. Dr. Csányi István hangsúlyozta továbbá, hogy ebben az évben kellő figyelmet fordítanak a közbeszerzési ellenőrzési rendszer fejlesztésére. A legfőbb célkitűzés szerinte ezzel kapcsolatban az, hogy az ellenőrzés folyamata ne lassítsa a közbeszerzéseket, és ha az eljárás során nem követnek el hibákat, akkor az ellenőrzés gyakorlatilag észrevehetetlen maradjon az eredményesség és gördülékenység érdekében.

 

Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke megnyitójában leszögezte, hogy 2016-ban a hatóság nem csak az új közbeszerzési törvényben leírt tágabb feladatkörét látta el, hanem több területen új, teljes mértékben önként vállalt feladatok ellátásával is segítette a jogalkalmazók tevékenységét. Az elnök beszélt még a Közbeszerzési Akadémiáról és annak fontosságáról is, amely a Közbeszerzési Hatóság tavaly útnak indított szakmai konferenciasorozata. A konferenciák hatására olyan hasznos párbeszéd kezdődött a jogalkotást előkészítő szervek és a jogalkalmazók között, amely jelentős mértékben járulhat hozzá a magyarországi közbeszerzők jogkövető habitusának elterjesztéséhez és a keletkező problémák megoldásához.

 

A közbeszerzési konferencia összes előadása az alábbiakban elérhető és letölthető.