Üdvözöljük a

Pályázatot hirdettek a Közbeszerzési Nívódíj 2018 elnyerésére

honlapján!

-

Pályázatot hirdettek a Közbeszerzési Nívódíj 2018 elnyerésére

Szerző: Czirbik Milán | 2018. augusztus 10.

A Közbeszerzési Hatóság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakmai támogatásával nyilvános pályázatot hirdetett meg a Közbeszerzési Nívódíj – 2018 elnyerésére. A Díj célja a kiemelkedő színvonalú, fenntarthatósági szempontokat érvényesítő közbeszerzési szakmai teljesítmény elismerése.

A pályázat feltételei:

 

Olyan, 2014. január 1. napján, vagy azt követően indított és eredményesen lefolytatott közbeszerzési eljárással lehet pályázni, melynek során a pályázó a fenntarthatósági megfontolásokat, így a környezetvédelmi, szociális vagy innovációs célokat előmozdító szempontokat érvényesített, és azok megvalósultak.

 

A pályázat három kategóriában lett meghirdetve:

  • árubeszerzés,
  • szolgáltatás-megrendelés és
  • építési beruházás

A benyújtott pályázatok értékelését követően minden kategóriában három helyezettet díjaznak.
A beérkezett pályázatokat Bírálóbizottság fogja értékelni, amely a közbeszerzési területen elismert szakértőkből fog állni. A Díj odaítéléséről a Bírálóbizottság szakmai javaslata alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének egyetértésével a Hatóság elnöke dönt.

A pályázaton díjazottak a Nívódíj odaítélését igazoló oklevélben, valamint emlékplakettben részesülnek. A Nívódíj átadására ünnepélyes keretek között kerül sor.

 

A pályázat beadása (postai feladása) folyamatos, végső határideje: 2018. október 30.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2018. november 30.

 

A pályázattal kapcsolatos valamennyi információ a Hatóság honlapján (http://www.kozbeszerzes.hu/2018/5/kozbeszerzesi-hatosag-palyazati-felhivasa-kozbeszerzesi-nivodij-2018-elnyeresere), valamint fenntarthatósági microsite-ján (fenntarthato.kozbeszerzes.hu) elérhető.