Menet közben ne változzon a csempe!

2022.02.17 | Médiamegjelenések

adok

Közbeszerzési és versenyügyi konferenciát tartott a megyei kereskedelmi és iparkamara csütörtökön.

Miklóssy Ferenc kamarai elnök a köszöntőjében hangsúlyozta, hogy minden év elején konzultációra hívják a közbeszerzési és verseny­ügyi terület szakértőit, hogy a vállalkozások képviselői első kézből tájékozódhassanak az őket érintő döntésekről és tapasztalatokról. Kiemelte: jelentősen megváltozott a versenyhivatal tevékenységi köre a piaci kihívások és átalakulások miatt, amely a verseny tisztaságát, átláthatóságát, a kartellt, valamint az irreális árképzéseket hivatott nyomon követni és szankcionálni. Rámutatott: a piac tisztaságáért számos intézkedést hozott a versenyhivatal és a közbeszerzési hatóság is; a jogszabályok módosításakor visszaköszöntek a kamarai konzultációkon felmerült javaslatok – jegyezte meg Miklóssy Ferenc. 

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke az előadásában átfogó összegzést adott az elmúlt év közbeszerzési eredményeiről, valamint a szerződés-ellen­őrzés tapasztalatairól. Kiderült: országos szinten az elmúlt évben a megvalósult közbeszerzési eljárások száma 7 ezer 676 darab volt, ennek értéke elérte a 4 ezer 221 milliárd forintot, amely a pandémia által még nem sújtott 2019-es értéknél is magasabb. – Jól látható a számadatok alapján, hogy a kormányzat azon intézkedései, amelyek a beruházások gyorsítását szolgálták, eredményesek voltak – mutatott rá Kovács László. 

Fontos az előkészület 

Az eljárások tárgyát tekintve az építési beruházások képviselték a legmagasabb arányt, mintegy 62,4 százalékát teszik ki a megvalósult közbeszerzéseknek. A kis- és középvállalkozások a közbeszerzések mintegy 85,1 százalékát nyerték el, a 4 ezer 221 milliárd forintnyi árérték 60 százalékát könyvelhették el, s ez kimagasló eredmény. Kovács László emlékeztetett az előkészítő eljárás fontosságára, amellyel kiküszöbölhetők az eredménytelenné nyilvánítások. Elmondta, az ajánlattevők részéről a leggyakoribb hiba, hogy sok esetben felületes a felhívásuk, jellemző a műszaki tartalom, valamint a megvalósíthatóság pénzügyi, gazdasági kritériumainak pontatlansága. Ezek a hibák szabálytalan szerződésmódosítást vagy el nem számolható költségeket vonnak maguk után, amellyel a teljes eljárást újra kell kezdeni. – Megesik, hogy a felhívással ellentétesen a kiíró végül más padlóburkolatot szeretne, vagy a kivitelezéskor kiderül, hogy a tervezett napelemrendszert nem bírja el a tető, továbbá az elektromos hálózat sem alkalmas a beruházásra. Ezek kikerülhetők egy átgondolt, alapos előkészítéssel – hangsúlyozta az elnök. 

Az elmúlt évben 26 ezer 661 hirdetmény érkezett kihirdetésre, emellett 27 ezer 171 hiánypótlást indítványozott a hatóság. Az esetek 98 százalékában módosítják a hirdetményt, szignalizációra mindössze 45 esetben került sor. A szerződések ellenőrzése kapcsán elhangzott: 2021-ben 107 alkalommal intézkedett a hatóság, jellemzően építési beruházások kapcsán. Kovács László példákat említve elmondta, akadt olyan vállalkozó, aki a szerződés teljesítésének elmulasztását a kínai holdújév miatti beszállítói leállásra, valamint a pandémia miatt bekövetkezett megbetegedésekkel indokolta. Ezek minden esetben előre látható körülmények, így ezeket a hatóság nem fogadja el. 

Forrás: haon.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.