Megnyílt a négycsillagos Mercure Debrecen
Innovatív, egyedi építészeti megoldásokkal kialakított négycsillagos szálloda nyílt a belvárosban. A Mercure Debrecen Európa legnagyobb nemzetközi szállodaláncának, az Accor cégcsoportnak a 24. magyarországi szállodája. A hiánypótló beruházáshoz a Magyar Turisztikai Ügynökség 3 és fél milliárd forinttal járult hozzá.
Hat napja nyitott, de máris telt házzal üzemel a Mercure Debrecen. A négy csillagos, superior minősítésű szálloda az első nagy nemzetközi brand alatt működő szálláshely Debrecenben.
A városba érkező turisták és üzleti vendégek négy emelet 135 szobájából, valamint 20 apartmanjából válogathatnak.
Az átadón Papp László polgármester elmondta: hiánypótló beruházást ünnepelhetünk, hiszen több mint egy évtizede volt Debrecenben igazán minőségi szállodaavató.
Emellett az elmúlt időszak eseményei és fejlesztései is indokolják a most lezárult beruházást.
– Debrecen valóban komoly eredményeket tett le az asztalra, hiszen az eddig bejelentett munkahelyteremtő beruházások összege meghaladja a 10 milliárd eurót. 4 ezer milliárd forint feletti összegről beszélünk, amelynek az élet minden területére nagyon komoly hatása van – mondta el Papp László.
A megnyitón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a fejlesztés egyben a város fejlődésének fontos szimbóluma is. Hozzátette: Debrecen ugyanis talán Magyarország legnagyobb mértékben fejlődő városa.
– Éppen ezért fontos a mai beruházás. Hiszen fontos, hogy Debrecen képes legyen magát megjeleníteni a nagyvilág előtt, mint egy olyan város, ami a vendéglátás minden területén képes színvonalas szolgáltatásokat biztosítani – mutatott rá Gulyás Gergely.
A nemzetközi szállodacsoportnak ez már a 24. hotelje Magyarországon.
– Az Accor cégcsoport számára nagyon fontos Európának ez a része. Kelet, illetve méginkább Közép-Európa: Hatalmas turisztikai és üzleti potenciál jelenik meg itt, ezért ez az a régió, ahol a legdinamikusabb fejlesztési portfóliót tudjuk az elkövetkezendő években megvalósítani – hangsúlyozta a megnyitón Sabina Bartyzelt, az Accor Hotel Services Magyarország Kft. alelnöke.
A BORD építész stúdió által tervezett szálloda dizájnját egyébként a debreceni Virágkarnevál hangulata és látványvilága ihlette.
Kép és szöveg forrása: dehir.hu


