Balázs Ákos: azért dolgozunk, hogy az itt élőknek legyen jövőképe
Dehir.hu – 2022. 10. 06. A Future of Debrecen programról tartott csütörtökön szakmai előadást Balázs Ákos a megyei kereskedelmi és iparkamarában. Az alpolgármester – egyebek mellett – a város okos és zöld megoldásairól beszélt az Enterprise Europe Network konferencia résztvevőinek.
Értékrend, stílus, mozgalom: ez a három szó pontosan leírja a Future of Debrecen program lényegét. Balázs Ákos a konferencián azt mondta, azért dolgoznak, hogy az itt élőknek legyen jövőképe. Ennek érdekében a zöld szempontokat érvényre kell juttatni a városban zajló gazdaságfejlesztési folyamatok során is.
Az alpolgármester hozzátette: fiatalos, lendületes megoldásokat alkalmaznak. Példaként többek között a zöld mozit, a természetjáró séták szervezését és a véderdősítési programot említette.
Balázs Ákos szerint a környezet védelméhez fontos az okos és zöld megoldások alkalmazása.
– Elindítottuk a városi közterületek digitalizációját, egy közterületi katasztert hoztunk létre. Ehhez kapcsolódóan egy városüzemeltetési digitális rendszert, egy applikációt mindemellett, így teljesen papírmentessé tudtuk tenni az ügyintézést ebben a tekintetben. Nemsokára pedig, hogy valaki csatlakozni is tudjon a faültetéshez, egy örökbefogadást segítő applikációt is el fogunk indítani – mondta az alpolgármester.
Fotó forrása: dehir.hu


