Elkészült az új építőipari kerettörvény
Nem csak az ár lesz a döntő, 50 százalékban társadalmi szempontokat is figyelembe fognak venni – mondta Lázár János építési és beruházási miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) konferenciáján, Budapesten, ahol a tárcavezető bejelentette, hogy több hónapos előkészítő munka után elkészült az új építőipari kerettörvény, amelyet október 12-én, szerdán tárgyal meg a kormány. Január elsejével pedig egy új szakasz kezdődhet a hazai építőiparban.
A tárcavezető elmondta, hogy összesen 26 szervezettel folytattak egyeztetést az új kerettörvény kapcsán, 900 javaslat döntő részét beépítették az új szabályozásba. Szerinte továbbra is érződik a lemaradás az építőipar minőségében Kelet és Nyugat között, az elmúlt 12 évben sem csökkent olyan mértékben a különbség, mint amennyire kellett volna.Szándékaink szerint a mérnökök kapnak lehetőséget – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, hogy nagyobb szakmai befolyást szeretnének adni a hazai mérnököknek. Szerinte az új kerettörvény protekcionista is.
Az építőipari cégek már középtávon is előnyeit élvezhetik az új szabályozásnak. „A törvény hatására jobb lesz Magyarországon építőipari vállalkozónak lenni, mint volt” – tette hozzá. Magyarországon a magyarok hasznára, magyar munkából, magyar alapanyagból létesítsenek épületeket. Szerinte ez a törvény segíti, hogy az építőiparban is szülessenek olyan nagyvállalatok, amelyek a Molhoz és az OTP-hez hasonlóan regionális cégek, erre a következő évtizedben van esély – mondta a tárcavezető.
Továbbá létrehoznak egy érdekegyeztető tanácsot a szakma képviselőiből, Lázás János szerint ezek a módszerek kiválóan működnek más európai országokban is, például Németországban. Jelezte, hogy beruházási tervet kell készíteniük a minisztériumoknak is arra vonatkozóan, hogy 2035-ig milyen fejlesztéseket terveznek. Ez a lista a jövő év végére készülhet el. Az állami beruházási listát minden évben felülvizsgálják, világos fejlesztési célokkal. Ez azt jelenti, hogy megváltozik a költségvetés rendje is, ugyanis minden beruházás a jövőben az építési és beruházási minisztériumhoz kerül, amely a jogi és a politikai felelősséget viseli.
A kötelező tervpályázat rendszerét vezeti be a kormány – mondta Lázár János, szerinte kiviteli tervig terveznek mindent, ezzel a tervezési felelősséget ellenőrzik. Növelik a műszaki ellenőr felelősségét. Minden kivitelezési dokumentumot egyeztetni kell a jövőben a leendő üzemeltetővel. Tehát az üzemeltető beleegyezése nélkül beruházás Magyarországon a jövőben nem indulhat. Jelezte, hogy nem csak az ár lesz a döntő, 50 százalékban társadalmi szempontokat is figyelembe fognak venni. Német mintára minden állami beszállítót minősítenek. Azok a vállalkozók, akik jól teljesítettek, előnyt fognak élvezni a következő közbeszerzés során.
Forrás: vg.hu


