Más gondolkodás, más stratégia kell a túléléshez a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint

2023.01.03 | Médiamegjelenések

Miklóssy Ferenc

Dehir – 2022. 12. 30. A régi világ már soha nem fog visszatérni: Miklóssy Ferenc úgy látja, versenyképességünk a termőföldben és a humántőkében van, és szükség lesz a magasan képzett szakemberekre is.

Mi várhat ránk 2023-ban? Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke beszélt a lehetőségekről és kilátásokról a Debrecen Televízió Közügy című műsorában. 

Miklóssy Ferenc úgy értékelte, hogy már a tavalyi év is nehéz volt a magyar gazdaság szempontjából. A covid miatti leállások miatt a magyar kormány is úgy cselekedett, mint a többi ország vezetése: a gazdaságot minél jobban igyekeztek felgyorsítani, hogy mielőbb utolérjék az előző évi termeléseket.

– Ezért a kormány forrásokat tett be a gazdaságba. Ebből adódott olyan probléma – nem csak Magyarországon, hanem egész Európában –, hogy a termelőágazat, a nyersanyagipar, az energiaipar nem tudott olyan mértékben nőni, így a keresleti oldalról kialakult egy válság. Lényegesen nagyobb lett a kereslet, mint amit a termelés követni tudott volna – vázolta fel a kamara elnöke.

Emiatt az alapanyagok esetében megindult az áremelkedés, ezt figyelhettük meg például az építőiparnál is, de volt jelentős chiphiány is.

– A covid után a magyar gazdaság hamar talpra tudott állni, főleg a megyei vállalkozások, a multik, a gyógyszeripartól kezdve minden ágazatig. A kormány gondoskodott a munkahelyek megtartásáról is ebben az időben.

A távoli jövő nagy kihívásokat tartogat

Miklóssy Ferenc kiemelte: jelenleg hatalmi játszmák folynak a világ gazdasági újrafelosztásáért, energiaforrásokért, fejlesztésekért. Ezek a jövő kihívásai, amiket Magyarország sem tud megúszni: teljesen más gondolkodás, más stratégia szükséges az elkövetkezendő évekhez.

– Például a beruházásfejlesztési-struktúra is teljesen megváltozik, megnő a hadiipar termelése, óriási diverzifikáció lesz az energia területén, ami Magyarországtól is nagy forrásokat igényel majd, hiszen más piacokat kell fogadni, rendszereket kiépíteni, új vezetékeket, elosztóhálózatokat.

Elmondta, kiemelt terület lesz a jövőben az űrkutatás, az űrtechnika, hiszen már az orosz-ukrán háborúban is nagy szerepet játszanak a műholdakról irányítható drónok. Utalt arra, hogy ezekhez a tudományos kutatásokhoz szellemi tőkére van szükség.

A versenyképességnek, technológiai termelési hatékonyságnak soha nem volt még ekkora szerepe mint manapság. Ehhez képzett szakemberekre lesz majd szükség.

– Magyarországon nem kedvező a reálterületek képzése, hiszen a matematika-, fizikatanárok tekintetében a korfa inkább az idősebb korosztály felé mutat, sok helyen képzetlen óraadók tanítanak. A jelentkezések elenyészőek, de az informatikai, műszaki területen is növelni kell ezt a számot.

Hozzátette, sok jó példa van előttünk, olyan országok például, mint Finnország, amelyek az oktatásukkal jutottak előbbre a humántőkével. Ebben az esetben nemcsak a felsőoktatásról van szó, a szakterületek képzése is jelentős, hiszen a szakembereknek már automatikával, technikával kell versenyezniük. Digitális- és nyelvtudásra is nagy szükség van, utóbbi tekintetében Magyarország sajnos Bulgáriával egy szinten, a sor végén áll.

Ehhez hozzá kell nyúlni az oktatáshoz, hogy versenyképes tudást tudjon adni, a problémamegoldó, innovációs és kooperációs készségek a legfontosabbak. Miklóssy Ferenc szerint hazánknak a legnagyobb lehetősége a magyar termőföld és humántőke kihasználásában van. Ezekkel tudunk a világon versenyben maradni.

Mire számíthatunk a jövő évben?

A kormány 4,5-5 százalékos gazdasági növekedéssel számol idénre, jövőre viszont ezt 1,5 százalékra prognosztizálják. Miklóssy Ferenc hangsúlyozta, sok mindentől függ, hogy lesz-e recesszió jövőre.

– Bízzunk abban, hogy rövid időn belül lezárják az orosz-ukrán konfliktust, s nem bővül tovább. Bizonyos szankciókat meg kellene szüntetni, de a recesszió függ az energiaárak alakulásától is, hiszen 2023-ban több mint kétszeresét kell majd fizetnie az országnak devizában az energiaimportért. Magyarországot az is sújtja, hogy jelentősen romlik a cserearány: amit behozunk, az drágább, mint az, amit ki tudunk vinni, ezért negatív a külkereskedelmi mérlegünk, ami két éve még tízmilliárd euróval volt pozitív. Ha ezek a fennálló problémák rendeződnek, akkor az egy százaléknál magasabb is lehet a gazdasági növekedés – magyarázta.

Az inflációt 15 százalékra prognosztizálják jövőre. Miklóssy Ferenc úgy véli, a régi világ már soha nem fog visszatérni.

– Megszűnnek az alacsony energiaárak, az élelmiszerek is drágulnak, az sem biztos, hogy a 2022-es állapot stabilizálódik. Át kell rendeznünk a fogyasztási szokásainkat, ehhez kell alkalmazkodni, s hatékonnyá tenni a termelést, a gazdaságot is.

Az elnök kiemelte, a 15 százalékos infláció még mindig nagyon sok, s reméli, tudják majd tartani, amit a miniszterelnök bejelentett, hogy az inflációnak egyszámjegyűnek kell ennek lennie.

Az exporttal kapcsolatban arról beszélt, ahol fizetőképes piac van, ott óriási a verseny. A szolgáltatás minőségében, színvonalában, egyenletességében meg kell felelni, ebben versenyzünk a világ országaival, de le vagyunk maradva.

– A magyar vállalkozások struktúrája nem versenyképes. Például egyre több külföldi építőipari vállalkozás jön be, olcsóbban, gyorsabban, fejlett technikákkal dolgoznak. A magyar építőiparban, ha egy társas vállalkozást nézünk, nem éri el az átlagos létszám a négy főt. Ez hogy tudna versenyezni egy kétszázezres kínai vállalattal. Egy német kkv-nak négyszer annyi az egy főre jutó termelése, mint egy magyarnak. Valamilyen formában struktúraváltás szükséges.

Rámutatott: megvannak a célok, s megvannak az eszközök is ehhez, de ezekkel nagyon nehéz élni, nemzetközi szinten versenyképessé tenni a magyar vállalkozások egy részét. De akinek fantáziája, stratégiája van, ismeri a nemzetközi piacot, annak van lehetősége is.

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.