Gyászhír

2023.10.30 | Hírek

adozas

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kamaránk Etikai Bizottságának elnöke, Béke Lászlóné Nóra 2023. október 27-én hosszú betegség után életének 77. évében elhunyt. 

1972-ben megszervezte a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezetet, amelyet a takarékszövetkezeti integráció létrejöttét követően 1993-tól Polgári Takarékszövetkezetként, majd gazdasági forma váltást követően 2014-től Polgári Bank Zrt.-ként 50 éven keresztül sikeresen vezetett.

Két cikluson keresztül a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. Igazgatóságának tagja volt. Részt vett a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának és az Országos Választmányának munkájában is.

Több évig volt elnöke a Tak-Invest Kft. felügyelő bizottságának, majd 2010-ben a Kft. Zrt.-vé alakulásával az Igazgatóság elnökévé választották. A rendszerváltás után az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség alelnöki pozícióját töltötte be.

Többször részesült Takarékszövetkezeti Érdemérem kitüntetésben, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. Évekig tagja volt a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége Nőbizottsága elnökségének. Polgár várostól „PRO URBE Polgár” Emlékérmet kapott.

A régió gazdaságának fejlődése érdekében tevékenyen részt vett a közéletben, több mint 20 éven keresztül tagja volt a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének, majd az Etikai Bizottság elnöki feladatait látta el. Évtizedeken átívelő aktív és meghatározó szerepvállalásának, értékteremtő, áldozatos kamarai tevékenységének elismeréséül 2006-ban Kamaránk legrangosabb kitüntetésében, a Sesztina-díjban részesült.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.