Felhívás kiállításon való részvételi lehetőségre - Aquatech Amsterdam

11márcAll Day14Felhívás kiállításon való részvételi lehetőségre - Aquatech Amsterdam

Rendezvény részletek

Szeretnénk felhívni szíves figyelmüket az „Aquatech Amsterdam” kiállításon való részvételi lehetőségre, amelyre 2025. március 11-14. között kerül sor Hollandiában. A kiállításon a HEPA magyar nemzeti standot szervez.

Az Aquatech Amsterdam szakkiállítást 1964 óta rendezik meg, amely az egyetlen olyan kiállítás a világon, amely kizárólag a vízzel és annak minden egyes részterületével foglalkozik. A kiállításon részt vevő 800 kiállító több, mint 22 000 nemzetközi vízipari szakember előtt tud bemutatkozni, akik kapcsolatépítés, tudásbővítés céljából érkeznek, megismerni a legújabb technológiákat, valamint az egyes országok piacvezető cégeit csakúgy, mint a feltörekvő kisebb cégeket és start-upokat. A kiállítást közel 200 szakmai előadó közreműködésével színes konferencia program kíséri.

Részvételi szándékukat az alábbiakban található regisztrációs lap hiánytalan kitöltésével és az aláírt dokumentum visszaküldésével tudják jelezni november 15-ig.

Regisztrációjuk abban az esetben tekinthető visszaigazoltnak, amennyiben a HEPA által ellenjegyzésre, majd az Önök részére megküldésre kerül a regisztrációs lap.

Részvételi felhívás

Regisztrációs lap

Idő

2025.03.11 - 2025.03.14

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.