Tegye versenyképessé cégét!

26márc09:3014:00Tegye versenyképessé cégét!EU források a gazdaságfejlesztésben – GINOP Plusz és DIMOP Plusz

Rendezvény részletek

A Nemzeti Fejlesztési Központ szervezésében megvalósuló rendezvényen a kkv-k számára elérhető európai uniós társfinanszírozású versenyképességi, gazdaságfejlesztési, foglalkoztatásra, képzésre is pályázható forrásokról szóló előadások központi témája a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) és a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz) aktuálisan elérhető és a közeljövőben megjelenő felhívásainak bemutatása, illetve konzultációs lehetőség biztosítása. A programnak része a hazai vállalkozások digitális kultúrájáról és fejlődéséről, innovációs képességeiről és a továbblépési lehetőségekről szóló beszélgetés is szakmai szervezetek, szakértők és sikeresen pályázó kedvezményezettek részvételével.

A szakmai program mellett az érdeklődők tájékoztatást kapnak a GINOP és GINOP Plusz támogatások regionális eredményeiről, sikeres projektekről is.

Az előadás-sorozat eljut valamennyi régióba, illetve vármegyébe.

Az előadásokat és panelbeszélgetéseket a régióközpontban működő területi kamaránál, Debrecenben rendezzük, ahonnan streamingen keresztül elérjük a régióhoz tartozó vármegyei kamarai (szatellit) helyszíneket is. Így azok az érdeklődők is be tudnak kapcsolódni a programba, akik nem utaznak el a központi, jelenléti helyszínre. A szatellit helyszínekről is lehetőséget biztosítunk az ott megjelenők számára a teljes értékű részvételre, kérdésfelvetésre, párbeszédre. Személyes konzultációt pedig valamennyi helyszínen tartunk a rendezvény ideje alatt.

Az esemény nyilvános, azonban előzetes REGISZTRÁCIÓHOZ kötött.

Kérjük, a regisztráció során jelölje meg, melyik helyszínen, milyen formában (Debrecenben személyes jelenlét, vagy Szolnokon, illetve Nyíregyházán streamingen keresztül) kíván részt venni.

Dátum és helyszínek:

Időpont: 2026. március 26. (csütörtök), 9:30 – 14:00.

Személyes részvétel helyszíneHajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (4025 Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.)

Stream: Nyíregyháza, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.)

Stream: Szolnok, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (Szolnok, Verseghy park 8.)

PROGRAM:  
09.00 – 10.00 Regisztráció
09.30 – 10.00        Sikeres projektek bemutatója
10.00 – 10.05 Köszöntő
10.05 – 10.20 Kkv források a GINOP Pluszban
  Előadó:
Keller Péter
főosztályvezető
Nemzeti Fejlesztési Központ
10.20 – 10.30 Digitális megújulással a versenyképességért
  Előadó:
Tóth Enikő
kormánytisztviselő
DIMOP Plusz Irányító Hatóság
10.30 – 10.50 Pénzügyi eszközök a versenyképességi programokban
  Előadó:
Nyitrai Gergely
vezető
Magyar Fejlesztési Bank
EU Partnerkapcsolatok Osztály Üzleti Divízió
10.50 – 11.05 MGFÜ: Vállalkozásfejlesztési szolgáltatások
  Előadó:
Fehérváry Tamás
ügyvezető igazgató
Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség
11.05 – 11.15 Ötlettől a pályázatig
  Előadó:
Meleg Attila
vezető szaktanácsadó
Széchenyi Programiroda
11.15 – 11.30        Kérdések, válaszok
11.30 – 12.45 Panelbeszélgetés digitalizációról, innovációról, K+F-ről
  Felvezető előadások:
  Hol tartanak a kkv-k az innovációban?
  Előadó:
Herbály István
MKIK Innovációs Bizottság
  S3 stratégiai illeszkedés a pályázatokban
  Előadó:
Sóvágó Krisztina
NKFIH
12.45 – 14.00    Szendvicsebéd, közben konzultációs lehetőség

Kérjük, részvételi szándékát az alábbi regisztrációs linken jelezze:

REGISZTRÁCIÓ

A programváltozás jogát fenntartjuk!

Idő

2026.03.26 - 2026.03.26

Helyszín

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

4025 Debrecen, Vörösmarty Mihály utca 13-15.

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.