A HBKIK azon vállalkozók és vállalatok számára kínált november 25-én naprakész információkat és tájékoztatást, amelyek duális képzésben fogadnak gyakorlati képzésre tanulókat és hallgatókat.

A „Képzőhelyként a Gyakorlati képzésben” szakmai rendezvényt Dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy milyen nagy számban vannak jelen megyénkben a Kamaránk által nyilvántartásba vett képzőhelyek. Ezeken a képzőhelyeken jelentős számú tanuló vesz részt tanulószerződéssel gyakorlati képzésben.

A szakmai előadást László Antónia, okleveles közgazdász és mérlegképes könyvelő tartotta. Előadásában a szakképzési hozzájárulás – mint adónem – felhasználásának lehetőségeiről, ezzel kapcsolatban a gyakorlati képzés megvalósíthatóságának módjairól, valamint a bevallás gyakorlatáról és szabályairól beszélt. Tájékoztatást nyújtott a szép számban összegyűlt vállalkozóknak a szakképzési hozzájárulás számviteli elszámolásának módjára vonatkozó tudnivalókról is.

Az előadás után interaktív szakmai konzultációra is sor került, ahol a jelenlévő gyakorlati képzők, valamint az iskolák képviselői feltehették kérdéseiket a szakértőnek.

Share This