Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, melyre augusztus 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hozzátette, kiemelten fontos, hogy a munkáltatók az emberi erőforrást vállalatuk legfontosabb értékeként kezeljék, megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében pedig erőfeszítéseket is tegyenek.

Bodó Sándor a pályázattal kapcsolatban elmondta: „Napjainkban egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét, valamint a benne rejlő lehetőségeket. A felelős foglalkoztató olyan eszközöket alkalmaz és tevékenységeket folytat, amelyek a munkavállalók elkötelezettségét és elégedettségét növeli. Fontosnak tartja a minőségi munkahelyek megteremtését, a család-barát hozzáállást, a közösségteremtést, a fejlődési és előrelépési lehetőségek biztosítását, a képzést és fejlesztést, a csapatépítést, az egészségmegőrzést, a helyi közösségek és az egész társadalom fejlődését egyaránt.”

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több kategóriában osztanak díjakat: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak, valamint a közszféra szervezeteinek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2021-ben is képzési különdíjban részesíti a képzés/szakképzés területén legkiemelkedőbb pályázatot, továbbá idén negyedik alkalommal van lehetőség Restart-Up kezdeményezés különdíjára pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a 45 év feletti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért, idén kiemelt figyelemmel a járványhelyzet okozta kihívásokra.

A pályázati felhívás és a dokumentáció itt érhető el.

Forrás: ITM

Share This