Az Európai Bizottság engedélyezte az új beruházás-támogatási rendszer elindítását

2020.04.16 | COVID-19, eu-gazdaság

Az Európai Bizottság engedélyezte a gazdaságvédelmi akciótervben meghirdetett új beruházás-támogatási rendszer elindítását, amelynek keretében legfeljebb 800 ezer euróval támogathatják vállalatok magyarországi beruházásait.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta: egyeztetett Phil Hogannel, az Európai Unió kereskedelmi biztosával, mivel jövő héten a világjárvány kitörése óta először tanácskoznak az európai kereskedelmi miniszterek. Kiemelte: a biztossal egyetértettek, hogy a nemzetközi áruforgalom korlátozására senkinek sincs joga. Ha ez mégis megtörténne, az súlyos gazdasági veszteségeket okozna minden országnak a kontinensen – magyarázta. Szijjártó Péter hangsúlyozta: lényeges az is, hogy az EU tovább lazítsa a beruházások állami támogatására vonatkozó szabályokat, hiszen ez fontos előfeltétele a munkahelyek megvédésének és újak létrehozásának.

 

Forrás: KKM/MTI

Share This