Bőven van miről számot adni

2019.11.08 | Hírek, Területi szervezetek

Kiállítást, vásárt és szakmai előadásokat hozott egy tető alá a tradicionális rendezvény.

A bihari térségben élő vállalkozók látványos seregszemléjévé nőtte ki magát napjainkra a Bihari Számadó Napok, immár XXII. alkalommal. A kétnapos eseményre – melyet évről évre a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) főszervezésében rendeznek meg –, idén november 8-9.-én Berettyóújfaluban került sor.

Bondár Sándor, a HBKIK Berettyóújfalui Területi Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy idén mintegy 70 kiállító standja és termékei töltötték meg a városi sportcsarnokot. „Itt láthatóak a környező települések szociális szövetkezeteinek a termékei, kisvállalkozók készítményei, és megtisztelte jelenlétével rendezvényünket a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum több tagintézménye, valamint két pénzintézet. A vásárt kísérő programok is mind hazaiak” – mondta.

Iránytű pedig kell

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára egy kérdéssel kezdte köszöntőjét: kell-e ahhoz iránytű, hogy mindig célba találjunk? „Hányszor mondjuk, hogy nem kell, hiszen ismerjük a járást, aztán amikor egy pici zökkenő, új kihívás jelentkezik az életünkben, bizony szívesen nyúlunk a szó praktikus és átvitt értelmében is az iránytűhöz. Jó azt tudni, hogy amit csinálunk, az hová vezet, erre pedig kiváló alkalmat adnak a visszaigazolások, a szakma és a nagyközönség visszajelzései. Az ilyen és hasonló alkalmak módot adnak arra is, hogy az effajta megerősítés meglegyen. Hiszen ez az, ami motivál, és ami mindig új lendületet ad az embernek” – fogalmazott a politikus.

Bónácz János Berettyóújfalu város alpolgármestere a házigazdák nevében arról beszélt, hogy az ősz hagyományosan a számadás ideje, és szerencsére a bihari térség kisvállalkozóinak van is miről számot adni. – Ezen a rendezvényen könnyen egymásra találhat a kereslet és a kínálat, ami gyümölcsöző partnerséghez vezethet, az előadásokon pedig hasznos tudnivalókat hallhatnak az érdeklődők – jelentette ki.

A fejlődő Bihar

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének elnöke szerint nagyon jó látni, ahogy a sokszor alulértékelt bihari térségbe tér vissza az élet. „Örömmel látom a Hajdúságból, hogy virágzik Bihar. A robbanásszerű fejlődés érzékelhető, és fontos is, hogy így legyen, hiszen csak így érhető el az agrárgazdasági kamara célja, hogy az emberek szeressenek itt élni és ezáltal a vidéki életforma megmaradhasson. Ehhez persze munkahelyek kellenek és szakképzett munkaerő, ezért fontosnak tartom, hogy szakképző intézmények standjai is fellelhetők a kiállítási területen” – így az agrárkamarai vezető. A NAK idén is az egyik társszervezője volt a rendezvénynek.

Dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára (a helyszínen látható tablókra utalva) azzal kezdte köszöntőjét, hogy a rendezvény az elmúlt 22 évben sokat fejlődött, mind színesebb és tartalmasabb lett. – Ilyenkor ki-ki számot adhat nemcsak magának, hanem a szűkebb környezetének is arról, hogy mit végzett az elmúlt évben. Érdemes megállni, ünnepelni egy pillanatra és kipihenni azt a sok munkát, melyről ez a rengeteg színvonalas stand árulkodik. A Kamara továbbra is segíteni fogja Önöket abban, hogy ne csak meg tudják mutatni a termékeiket, hanem az innovációnak, az újító gondolatnak teret engedve újabb sikeres üzleteket hozzanak létre – mondta a kamarai vezető.

A díjazottak

A HBKIK által alapított Nyíri István-díjat idén Nagy Lajos, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum (BSZC) Arany János Gimnáziuma, Egészségügyi és Közgazdasági Szakgimnáziumának gyakorlati oktatásvezetője, közgazdásztanára kapta.

Kiosztották a Vásárdíjakat is: az első helyezést a BSZC Bocskai István Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma érte el, a képzeletbeli dobogó második fokára a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület léphetett fel, míg a bronzérmet a berettyóújfalui ÉDES Egyesület Élet Diabétesszel Egészségen Sokáig Egyesület kapta.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Termékdíját Tetétlen Községi Önkormányzat Homoktövis termékcsaládja nyerte el, míg a NAK Különdíját Mayer András berettyóújfalui sajtkészítőnek ítélték oda.

Termékdíjasok:

  1. Fórián Díszüveg, Derecske
  2. Mezei István berettyóújfalui őstermelő hidegen sajtolt étolajai
  3. Nagyné Gál Edina Renáta zöldségtermesztő és feldolgozó kisvállalkozó termékei.

Petneházi Attila

Share This