Új programokkal segíti a vállalkozásokat a Hiventures alapkezelő

2020.04.29 | COVID-19, Hírek

A járványhelyzet miatt bajba került, de egyébként jól prosperáló, nagy növekedési potenciállal rendelkező startupokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint nagyvállalatokat segíti két mentőprogramjával és egy új alap felállításával a Hiventures alapkezelő.

A 30 milliárd forintos keretösszegű startup mentőprogramban ügyletenként maximum 150 millió forinttal, 1 százalékos belépési tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában finanszírozzák az innovatív vállalkozásokat – jelentette be Katona Bence, a Hiventures Zrt. vezérigazgatója.

A kkv mentőprogramban 41 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, az igényelhető finanszírozás 50-250 millió forint között lehet ügyletenként. A zárt, 10 éves lejáratú konstrukció 1 százalékos tulajdonrészért cserébe tőke és tagi kölcsön formájában valósul meg – mondta a vezérigazgató.

Katona Bence hangsúlyozta, az alapkezelő jelentős szerepet vállalt az MFB Csoport (Magyar Fejlesztési Bank) összehangolt gazdaságélénkítő programjából.

A mentőprogramok mellett a Hiventures elindítja a 150 milliárd forint keretösszegű Krízis I. tőkealapját, amely a bajba jutott, tőkeigényesebb stratégiai cégeket segíti a hazai és külföldi cég- és ingatlanfelvásárlásokban, valamint fejlesztésekben – ismertette Mikesy Álmos, a Hiventures Zrt. vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy a Hiventures alapvetően nem változtat az eddigi befektetési alapelvein, továbbra is a piaci hiányosságokra kínál megoldást. A meglévő startup és kkv-tőkeprogramok változatlanul üzemelnek, így továbbra is jelentkezhetnek azok az induló vagy már működő vállalkozások, amelyeket közvetlenül nem érint a válság, de tőkebevonásra lenne szükségük.

A mentőprogramokról szólva Katona Bence elmondta, hogy a hazai innovációs potenciál erősítése érdekében az alapkezelő segítséget nyújt a válság miatt megtorpant, korábban már kockázati tőkebefektetésben részesített startupoknak, másrészt azoknak a kis- és középvállalkozásoknak ad fedezet nélküli tőkebefektetést likviditásbiztosítás céljából, amelyek kiszorultak a hitelpiacokról.

Mikesy Álmos vezérigazgató-helyettes jelezte: előtérbe kerül a cégek felvásárlási tevékenysége is belföldön és külföldön, amelyre a jelenlegi helyzetben több lehetőség is kínálkozik. Az alapkezelő célja, hogy ne külföldi befektetők vásárolják fel a bajba jutott cégeket, hanem magyar érdekeltségben maradjanak.

Az új tőkeprogram a válság adta új lehetőségek kihasználását is segítheti, olyan beruházások megvalósítását teszi lehetővé, amelyekre a hosszabb megtérülés vagy a kereskedelmi bankok kockázatkerülőbb magatartása miatt most más formában nem kerülhetne sor – fejtette ki a vezérigazgató-helyettes.

A startup és kkv mentőprogramokra, valamint az új Krízis I. tőkeprogramra április 28-tól lehet jelentkezni a www.valsagcsomagok.hiventures.hu weboldalon.

Az online sajtótájékoztatón Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója felidézte, hogy a bank és a hozzá tartozó vállalatcsoport összesen 1490 milliárd forint keretösszegű finanszírozási csomagot bocsát a magyar vállalkozások rendelkezésére, összehangolt hitel-, tőke- és garanciaprogramokon keresztül. Ebből mintegy 400 milliárd forint a hitelprogram, közel 700 milliárd forint a garanciakeret, 370 milliárd forint pedig tőkeprogramok keretében segíti a vállalkozásokat.

Forrás: MTI/kamaraonline.hu

Share This