„Ültetünk és éltetünk”

2026.10.14 | Környezet, Oktatás, kultúra

hotel szálloda turizmus

A Jane Goodall Intézet és a 10 millió Fa Alapítvány közreműködésével október 6-án közösségi faültetési akciót szerveztek Debrecenben, a Debreceni Sportcentrum által biztosított területen az EPAM Hungary munkatársai, társadalmi felelősségvállalási programjuk keretében. A HBKIK társadalmi felelősségvállalási tevékenysége részeként 2019 óta közös programokkal, rendezvényekkel és kezdeményezésekkel támogatja a Jane Goodall Intézet tevékenységét. 

A Jane Goodall Intézet debreceni Roots & Shoots Regionális Központját Kamaránk és a debreceni Pagony Könyvesbolt képviselte a zöld akcióban, öt japán akác facsemetét ültettünk el, az Alapítvány országos főkoordinátora, Hervai Franciska vezetésével, valamint munkatársai hathatós segítségével és útmutatásával. A főkoordinátor   az ültetést megelőzően tartott rövid beszédében hangsúlyozta, hogy a megfelelő fafaj kiválasztásakor figyelembe kell venni a termőhely típusát, a talaj állapotát, a biodiverzitási, vízmegtartási szempontokat, az öntözés lehetőségeit, hiszen az elsődleges cél az elültetett növények hosszú távú életben tartása. Az öt japán akác állapotának figyelemmel kíséréséről, utógondozásáról és az öntözéséről az EPAM és Sportcentrum munkatársai gondoskodnak a jövőben, hiszen az egyre szárazabbá, csapadékhiányosabbá váló klíma miatt a csemeték számára 5 éven át biztosítani kell a vízutánpótlást.

A faültetésről készített videóösszefoglaló (kredit: Draviczki-Czimbor Renáta, Pagony Könyvesbolt) ITT tekinthető meg.

A 10 millió Fa Alapítvány környezet- és természetvédelmi civil szervezet, országos közösségi faültető hálózat, mely 2019-ben jött létre. Célja 10 millió fa elültetése Magyarországon (és túl), valamint 10 millió ember bevonása az ökotudatos gondolkodásba, a klíma- és biodiverzitásválság pusztító hatásainak enyhítése érdekében. Mivel a klímavészhelyzet egyre több vállalatot ébreszt rá, hogy felelőssége van kivenni a részét a természetben zajló káros folyamatok megállításából, a helyzet azonnali javításából, ezek a progresszív és az emberiség jövőjét felelősen szemlélő cégek az alapítvány együttműködő partnereként, tevőlegesen járulnak hozzá a célok eléréséhez.

Bízunk benne, hogy a jövőben további közös, értékteremető kezdeményezésekben is részt tudunk venni az érintett partnerszervezetekkel.

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.