Megnyílik a magyar-horvát határ is péntektől

2020.06.11 | COVID-19

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.

Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.

Elmondta: a számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.
„Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az elsőszámú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk” – hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

Forrás: MTI

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.