Megjelent a kormányrendelet a bértámogatási előleg kifizetéséről

2021.02.03 | COVID-19, Gazdaság, Hírek

A fővárosi és megyei kormányhivatalok által már megítélt bértámogatást támogatási előlegként kell folyósítani a munkaadó részére – olvasható a kedd este megjelent Magyar Közlönyben.

A kormány változtat az eddigi szabályozáson, így az utólagos finanszírozás helyett előre megkapják a bértámogatást az állami bértámogatást igénylő vállalkozások, várhatóan már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása.

A Magyar Nemzet írta meg korábban, hogy a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti. Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét.

A bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik.

Ezzel biztosítja a kormány, hogy a munkahelyek védelme ne jelentsen indokolatlan megterhelést a házhozszállítás mellett is jelentős mértékű veszteségeket elkönyvelő vállalkozásoknak.

A múlt heti Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tett ígéretet a folyósítások felgyorsítására, miután a hírek szerint rendkívül lassan zajlott a támogatások kifizetése. Az elmúlt két hónapban az igényelt 27 milliárd forintból mindössze 7 milliárd forintot kaptak meg az érintett cégek. A mostani változtatással várhatóan érdemi segítséget kapnak a hónapok óta bevétel nélkül maradt vállalkozások.

Forrás: vg.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.