Július elsején kezdődik a METÁR-tender benyújtási szakasza

2021.07.05 | Hírek, Gazdaság, Pályázatfigyelés

Július elsejétől nyújtható be a pályázati dokumentáció az április 30-án meghirdetett Metár-tenderre – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

A tenderen a jogszabályban meghatározott gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok indulhatnak megújuló energiaforrásból villamos energiát termelő beruházással, valamint felújításon vagy fejlesztésen átesett erőműegységgel. A benyújtási határidő július 30., a dokumentumokat elektronikus úton várják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérésének megfelelően a MEKH áprilisban két kategóriában írta ki a pályázatot. A 0,3 és 1 megawatt közötti teljesítménykategóriában évi 50 gigawattóra mennyiség osztható ki, maximum évi 200 millió forint támogatási összeggel.

A nagyobb kategóriában 20 megawatt kapacitásig nyújtható be kérelem megújuló energiát hasznosító erőmű támogatására, a pályázóknak évente 250 gigawattóra megtermelt energia után összesen, legfeljebb évi 250 millió forint támogatás adható. A projektek megvalósításának határideje változatlanul három év.

A korábban lezárt két tender jelentős áresést hozott, a korábbi átviteli árhoz viszonyítva átlagosan 47 százalékkal csökkent a villamosenergia ára – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.