A szakképzésé a jövő – Részt vettünk a „Hello Szakma!” Pályaválasztási kiállításon
A Debreceni Szakképzési Centrum 2021. október 11-12-én első alkalommal rendezte meg a Helló Szakma! elnevezésű pályaválasztási kiállítását, melyen a Hajdú Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara három standon várta a szakmák iránt érdeklődő általános iskolás tanulókat, szülőket, pedagógusokat és intézményvezetőket.
A Kamara standjain négy darab VR szimulátorral, valamint az első nap targonca szimulátorral is kipróbálhatták az érdeklődők a szakmák fortélyait, akik között nem ritkán szülők és tanárok is voltak. A VR szimulátorokkal az elmúlt évekhez képest újabb négy ágazat szakmáit ismerhették meg a tanulók, így már nyolc ágazat szakmáit tudtuk bemutatni:
- Elektronika
- Faipar
- Egészségügy
- Épületgépészet
- Építőipar
- Vendéglátás
- Specializált gép- és járműgyártás
- Kreatív ipar
Miután a résztvevők kipróbálták az említett eszközöket, a szerencsekerékkel értékes ajándékokat nyertek. Nem utolsó sorban olyan hasznos információkat tartalmazó kiadványokat is átvehettek standunknál, melyből tájékozódhatnak a megváltozott szakképzési rendszerről, ösztöndíjakról, a megyénkben található szakképző intézményekről és azok képzési palettájáról. A standunkon több mint 200 pályaválasztás előtt álló diáknak és majd 50 szülőnek és tanárnak adtunk információt.


