Október 20-án indul a regisztráció az energiatámogatási programban

2022.10.20 | Hírek

NAV

A kormány a nemzetközi energiaválság hatásainak leginkább kitett feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat vissza nem térítendő támogatással segíti. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű energiatámogatási program első, regisztrációs szakasza 2022. október 20-án kezdődik meg.

Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Programban magyarországi székhelyű, tavalyi beszámolójuk alapján kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek vehetnek részt. A pályázóknak 2021-ben teljes lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük, a cégkivonat szerinti főtevékenységük alapján a feldolgozóiparban kell működniük, vagy tavalyi értékesítésük nettó árbevétele legnagyobb részének feldolgozóipari tevékenységből kell származnia. További feltétel, hogy a múlt évi adatok alapján energiaköltségük elérje az árbevételük 3 százalékát.

A kormány a cégektől október, november és december havi áram-, gáz- és távhőköltség-növekményük felét vállalhatja át, legfeljebb 500 ezer eurónak megfelelő forintösszegben. A pályázóknak 2024 végéig energiahatékonyságot növelő beruházást kell végrehajtaniuk. A programban a Széchenyi Újraindítási Beruházási Hitelből megvalósítandó fejlesztéshez kaphatnak vissza nem térítendő forrást az önerő kiegészítésére. A támogatás fejében vállalják azt is, hogy idei harmadik negyedévi statisztikai állományi létszámuk nem csökken tíz százaléknál nagyobb mértékben 2023 szeptember végéig.

Az igénylés két szakaszban történik, a folyamat a 2022. október 20-án megkezdődő regisztrációval indul. A www.energiatamogatas2022.hu címen holnaptól elérhető online felületen december közepéig várják a lehetőség iránt érdeklődők jelentkezését. A regisztrálás időpontja nem befolyásolja a támogatás megítélésének sorrendjét. A vállalkozóknak a kitöltéshez egyebek mellett ügyfélkapus felhasználónevüket, jelszavukat és tavalyi negyedik negyedéves energiaszámláikat is érdemes előkészíteniük.

Palkovics László technológiai és ipari miniszter kiemelte: „Magyarország, a magyar gazdaság megerősödve került ki a világjárványból, a kormány erre törekszik az újabb kihívások kezelésében is. Az energiatámogatási program az emelkedő rezsiterhek részleges átvállalásával azonnali segítséget kínál, az energiahatékonysági beruházások ösztönzésével pedig hosszabb távon mérsékli a feldolgozóipari cégek energiaköltségeit. A felhasználás csökkentésével a kezdeményezés a hazai ellátásbiztonság erősítéséhez is hozzájárul. Az idén 100 milliárd forintos keretösszegű pályázat az ipari teljesítmény több mint kilenctizedét adó feldolgozóipar vállalkozásainak talpon maradását, a munkahelyek megtartását szolgálja.”

Forrás: kamaraonline.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.