Kiterjesztették az energiaintenzív kkv-knak szóló támogatási programot

2022.11.21 | Hírek, Gazdaság

Hotel

A jelenlegi gazdasági helyzetben a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a recesszió elkerülése, így végső soron a családok védelme érdekében eddig a Kormány 11 pontos akciótervet dolgozott ki, amelynek része a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program is – jelentette be november 21-ei, hétfői közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kommünikéjéből kiderül, hogy amiatt, mert energiafelár egyre nagyobb terhet jelent a vállalkozásoknak, a Kormány az energiaintenzív kkv-k támogatási programjának könnyítéséről döntött.

Miközben korábban az a vállalkozás minősült energiaintenzívnek, amely energiaköltsége 2021-ben elérte az árbevétel 3 százalékát, úgy a jövőben ez az elvárás 2 százalékra csökken.

Mostantól tehát már ezek a vállalkozások is regisztrálhatnak. A Kormány mindenkit arra biztat, hogy ezt mielőbb tegye meg az energiatamogatas2022 portálon.

A program keretében idén 100 milliárd, jövőre pedig 100-120 milliárd forint áll majd a kkv-k rendelkezésére. Így idén 75 milliárd forint juthat a működési költségnövekedés kompenzálására, további 25 milliárd pedig energiahatékonysági beruházásokra, amelyeket a Kormány a beruházás összköltségének 15 százalékáig támogat, a Széchenyi Kártya Program keretében nyújtott kedvező kamatozású beruházási hitelhez szükséges önerő egy részének átvállalásával.

A Kormány a támogatottaktól elvárja, hogy védjék meg a munkahelyeket, őrizzék meg a foglalkoztatottak legalább 90 százalékát – zárult a közlemény.

Forrás: vg.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.