Januártól megszűnik a hiteltörlesztési moratórium

2022.12.13 | Hírek

money 2180330 1280

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleményben tudatta, hogy a kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát.

A kormány nem hosszabbítja meg a fizetési moratórium év végével lejáró hatályát – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden.

A moratóriumban lévők száma ugyanis jócskán lecsökkent: az egyre nagyobb számban kilépő ügyfelek miatt 2022. augusztusra már a vállalati hiteleknek csupán 1, a lakossági hiteleknek pedig csak 3 százaléka vett részt a célzott fizetési moratóriumban, és azóta ez tovább csökkent. Nagy ismertette:

„Döntése során a kormány mérlegelte, hogy a kamatstop – amely 350 ezer családot és 60 ezer vállalkozást érint – már megfelelő védelemmel szolgál, így a fizetési moratórium fenntartása nem indokolt.”

A gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatott arról is, hogy a lakosság és a vállalkozások megvédését, valamint a szankciók okozta gazdasági, illetve inflációs helyzetet szem előtt tartva a kormány úgy döntött, jogszabályban garantálja, hogy a moratórium kivezetése ellenére az ügyfelek által fizetendő havi törlesztőrészlet 2023 januárjától ne emelkedhessen a moratóriumban való részvétel során felhalmozódó kamatok és díjak miatt. A kabinet rögzítette azt is, hogy a tartozás visszafizetése a futamidő meghosszabbításával valósulhat meg.

Közleményében a miniszter ismét kitért arra, hogy a kormány továbbra is mindent megtesz a családok és a vállalkozások megvédése érdekében, már 11 intézkedésből áll a szankciók elleni védelmi vonal:

  • támogatja az energiaintenzív vállalkozásokat, 
  • Gyármentő programot hirdetett, 
  • rendkívül kedvezményes hiteleket biztosít a Széchenyi-kártya programon keresztül, 
  • a kkv-kra is kiterjesztette a kamatstopot,
  • a családokat pedig a rezsicsökkentés, a kamat- és élelmiszerárstop, továbbá a diákhitelekre kiterjesztett kamatstop védi.

A miniszter felidézte: a koronavírus-világjárvány negatív gazdasági hatásainak mérséklése érdekében a kormány számos intézkedést hozott a háztartások és a vállalkozások megvédése, terheik csökkentése érdekében. Az első ilyen intézkedések egyike volt az átmeneti fizetési moratórium 2020. márciusi bevezetése, amely valamennyi lakossági és a vállalati ügyfélre vonatkozott.

A moratóriumot a kormány kezdetben 2020 vége helyett előbb 2021 júniusa, majd októbere végéig hosszabbította meg. 

A járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhülésével párhuzamosan, 2021. novembertől a törlesztési moratórium célzottan, már csak egyes kiemelten sérülékeny társadalmi csoportok (nyugdíjasok, gyermeket váró és nevelő adósok, közfoglalkoztatottak, illetve azok, akiknek a járvány hatására csökkent a jövedelmük), valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások (árbevételük legalább 25 százalékkal csökkent az előző évhez képest) számára maradt elérhető, ha nyilatkoztak rászorultságuk indokoltságáról előbb 2021. október, majd 2022. július végéig – emlékeztetett közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter.

Forrás: vg.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.