Ismét rangos marketing díjat kapott a DKV
Ismét Marketing Diamond díjakkal ismerte el a DKV Zrt.-t és a Csokonai Színházat a Magyar Marketing Szövetség. A marketingszakma elismert képviselőiből álló zsűri a közlekedési társaságnak 3x Gyémánt, a Csokonai Színháznak 2x Gyémánt védjegyet ítélt oda. Az okleveleket 2023. január 26-án, a budapesti Symbol-ban vehették át a díjazottak képviselői.
A Szövetség immár nyolcadik alkalommal hirdette meg a Marketing Diamond Awards díjat, mely kezdeményezés a kisebb ügynökségek és az alacsonyabb költségvetésből megvalósuló, hatékony marketingaktivitások elismerése és népszerűsítése érdekében jött létre. A szakmai dicsőségekből így nem csupán a legnagyobb cégek részesülhetnek, hanem a kis költségvetésű, kreatív és egyedi megoldásokat is díjazzák. A zsűri a marketing tevékenység és a pályamunka szakmaiságát, hatékonyságát és hatásosságát ismerte el a gyémántokkal.
Puskás István alpolgármester a közösségi közlekedés tájékoztatásban betöltött fontos városi szerepéről beszélt, kiemelte a DKV ezen a területen végzett magas színvonalú munkáját. Hangsúlyozta a DKV Zrt. és a Csokonai Színház marketing-és kommunikációs tevékenységben való szoros és sikeres együttműködését, és elismeréssel szólt a Csokonai Fórum márkaépítéséről is.
A DKV Zrt. 2022-ben három kategóriában pályázott. Az eseményalapú aktivációk kategóriában a Debrecen Drive-on való színvonalas megjelenést díjazták. A rendezvényen elsőként mutatták be az elektromos Zöld Buszt, amely a társaság kiállítási helyszínének központi eleme volt. Az eseményhez kapcsolódó kommunikációs kampány a jármű első nyilvános bemutatása és a kiállítói programok összehangolására épült. A Zöld Busz adta a Mini Drive-on való részvétel alapötletét is, hiszen a DKV az eCitaro autóbusz mintájára felépített kisbusszal indult a versenyen, majd győzelmet aratott a „Legszebb Busz” kategóriában.
Márkaépítés kategóriában a Zöld Buszok népszerűsítő kampánya kapott kitüntetést. Az ezüst színű, zöld arculati elemekkel rendelkező elektromos járművek, jelentős szerepet vállalnak a DKV márkaépítésében. Használatuk és az erre épülő kommunikációs megoldások hozzájárulnak ahhoz, hogy Debrecen lakossága a zöld közlekedéssel, a fenntarthatósággal és az innovációval azonosítsa a társaságot.
Kis költségvetésű integrált kampányok kategóriában az 1-es villamosvonal pályafelújításához kapcsolódó kommunikációt jutalmazták a marketing szakemberek gyémánt elismeréssel. Annak érdekében, hogy az utasok teljeskörű tájékoztatást kapjanak a forgalmi rend alakulásairól, a Társaság egy gondosan felépített, idősávokra bontott kommunikációs kampányt épített fel, amelynek keretein belül folyamatos tájékoztatást adtak az éppen aktuális felújításokat érintő változásokról.
„Sok munka és óriási összefogás van a díj mögött – mondta Tóth Szabolcs, a DKV Zrt. vezérigazgatója. „Nagyon fontos, hogy a város közösségi közlekedése a kommunikáció és az információ-átadás terén is jól működjön. 2021-ben kettő, 2022-ben három marketing-díjat kapott a DKV. Tavaly csatlakozott először a marketing-pályázathoz. Az alacsony költségvetésű projektek versenyében a kreativitás és a csapatmunka a fő hozzáadott érték. A műszaki kollégák kreativitását, a vezetőség támogatását és a csapatmunkát dicséri az eredmény.”
A Társaság 2021-ben 2x Gyémánt kitüntetést kapott. Az újabb három gyémánttal az utóbbi három év összesítésében, dobogós harmadik helyre került a DKV Zrt. a pályázók között.
A DKV Zrt. 2022-es Marketing Diamond Awards pályamunkáinak összefoglalója IDE KATTINTVA érhető el, a Hello Debrecen! Megérkeztek a Zöld Buszok spot pedig ITT tekinthető meg.
Gratulálunk kamarai tagunknak a kiemelkedő eredményhez!
Forrás: dkv.hu


