Felhívás: Magyar Kézműves Remek pályázat 2023
Megjelent a Magyar Kézműves Remek pályázat 2023. évi felhívása. A magyar hagyományos kézműves alkotók elismerésére szolgáló pályázat célja, hogy segítse a kézművesség pozíciójának megőrzését és erősítését, a minőségi kézműves termékek piacra jutását, a megújulás lehetőségeinek bemutatásával az innováció ösztönzését, ezért az MKIK Kézműipari Kollégiuma a pályázat folyamatos megújítására törekszik.
2023-ban két különdíj kerül bevezetésre a már jól ismert Magyar Kézműves Remek és a Magyar Kézműves Remek – Remekek Remeke címek mellett. Az egyik az Innovációs különdíj, amely olyan minőségi kézműves terméknek vagy termékcsaládnak adományozható, amely jelentős innovatív értékkel bír, elkészítésükhöz alkalmazott technikák és a megvalósításuk magas színvonalúak. Ugyanakkor minden kézműves területre jellemző. hogy kevés az új, fiatal alkotó, ezért érdemes ezt a célcsoportot megkülönböztetett figyelemmel megközelíteni. A 18-35 éves korosztály kézműves alkotói közül egynek a zsűri az Ifjú kézműves remek különdíjat fogja odaítélni.
A pályázatok beadási határideje 2023. március 16.
A pályázat ünnepélyes eredményhirdetése és a díjak átadása a 2023. április 14-16. között Egerben megrendezésre kerülő Kézművesség ezer éve és jövője a Kárpát-medencében rendezvénysorozat keretében zajlik.
A pályázati felhívás és a dokumentáció az alábbi linken érhető el: https://mkik.hu/magyar-kezmuves-remek-2023


