EFQM – A fejlődés útján
A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) által 2023. március 7-én rendezett EFQM – A fejlődés útján című konferencián elhangzott, hogy a világszinten elismert és régóta széles körben alkalmazott nemzetközi menedzsment keretrendszeren, az EFQM Modellen alapuló Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszer (NKER) már két éve működik hazánkban.
Dr. Skultéti Éva, a Kamara főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy most az Észak-alföldi Régió kereskedelmi és iparkamarái – követve a több évtizedre visszanyúló hagyományt (Észak-Alföldi Minőségi Díj) – létre kívánják hozni az EFQM 2020 modellhez és az NKER-hez igazodva az NKER Észak-Alföldi Regionális Díjat, és ezzel együtt ki szeretnék aknázni a régió vállalkozásaiban rejlő fejlődési potenciált.
Szabó Kálmán, a Szövetség a Kiválóságért Egyesület ügyvezető igazgatója előadásában arra is választ keresett, hogy mit jelent a díj? – Egy újabb oklevelet a főnöki tárgyaló falán vagy egy drága hobbi trófeáját? Nem! A díj csak elismerése annak az EFQM modellen alapuló fejlődési útnak, amelyen a szervezet végighalad a céljai és a minél jobb teljesítmény elérése érdekében – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy az elmúlt időszakban számos kiváló szervezet vett részt a programban, és ért el eredményt. Nemzeti Kiválósági Díjat nyert a Knorr-Bremse Zrt., a Kodolányi János Egyetem, a MACHER Zrt., de ott van a szereplők között a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer-tudományi és Környezetgazdálkodási Kara, csak úgy, mint a Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt. E két utóbbi szervezet vezetője a HBKIK díjalapító rendezvénye keretében vehették át a Nemzeti Kiválóság Elismerési Rendszer 2022 díját szimbolizáló NKER-oklevelet. A megyei kamara várja mindazon szervezetek részvételét a minőségügy elkötelezettjei közül, akik tudatosan keresik a kiutat a jelenlegi gazdasági helyzet útvesztőiből.
Szabó Kálmán utalt rá, hogy az EFQM a ’80-as években alakult meg Brüsszelben, és bár anno európai fókusszal kezdtek működni, mostanra globális, valamennyi kontinenst érintő mozgalommá nőtte ki magát. „Mi is ennek a globális hálózatnak vagyunk a részesei, és azt reméljük, hogy (az egyetemre és a Kamarára támaszkodva) Debrecenben is nyithatunk majd (Kiválóság központ néven) irodát” – fogalmazott az ügyvezető igazgató. Dr. Sutka Sándor, a díjazott Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt. elnöke arról beszélt, hogy ő évtizedekkel ezelőtt, még megyei rendőr-főkapitányként kötelezte el magát a minőségügy mellett, és utólag úgy látja, hogy saját magát és az üzleti érdekeltségeit is érdemes volt ezen a területen megmérettetni. Bernáth Lajos NKER értékelő a felkészülés folyamatába engedett bepillantást a hallgatóságnak, kollégája, Dr. Dióssi Katalin pedig az önértékelés egyik hatékony eszközét (AssesBase) mutatta be a jelenlévőknek. Dr. Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer-tudományi és Környezetgazdálkodási Kara dékánja elismerte, hogy bár a kezdetekben úgy vélték, az EFQM-rendszert nem az egyetemekre fejlesztették ki, a közös munka során belátták, hogy az ott tanultak jól hasznosíthatóak abban a folyamatban, amely az egyetemek és a gazdasági szereplők érdekeinek közelítését célozza.
Petneházi Attila


