A gyors bérdinamika ellenére az infláció megeszi a fizetéseket

2023.03.28 | Hírek, Gazdaság

penz

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2022 januárjában 528 000 forint, míg a nettó 363 900 forint volt, előbbi 16,1 százalékkal, utóbbi 16 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal, amely első ízben szolgáltatott adatokat a munkáltatók teljes körére vonatkozóan. 

Ám hiába a tavalyinál némileg lassabb bérdinamika, a robusztus infláció úgy ahogy van felemésztette a fizetéseket: januárban a reálkereset 7,6 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 25,7 százalékos növekedése mellett.

Tavaly 17,5 százalékkal nőttek a fizetések Magyarországon, amivel éves átlagban 515 ezer forintra emelkedett a bruttó átlagbér, tehát jól láthatóan alig lassul a fizetések növekedésének üteme, pedig a minimálbér és a garantált bérminimum is a 2022-esnél kisebb mértékben emelkedett. Ráadásul a rendszeres, tehát a prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélküli kereseteknél sem látni visszaesést, 17,3 százalékkal nőttek egy év alatt.

Ugyanakkor idén valamennyire nehezíteni fogja az összehasonlítást a KSH módszertani változtatása, amely az ígéretek szerint a munkáltatók teljes körére fog fókuszálni az adatszolgáltatásnál a korábbi 5 fő fölötti vállalkozói létszám helyett. Mindenesetre a Központi Statisztikai Hivatal most közölte erre a körre vonatkozóan az adatokat: eszerint 543 600 forint volt, míg a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 361 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 374 300 forintot ért el januárban.

Az is kiderült, hogy a bruttó mediánkereset 422 400 forint volt, 17,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 294 500 forintot ért el, 17,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

A bruttó átlagkereset az információ és kommunikáció szektorban volt a legmagasabb (867 400 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (349 700 forint).

 

Forrás: KSH, vg.hu

 

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.