Gazdasági Fórum a Kamarában
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) és a Széll Kálmán Alapítvány közös szervezésben „Energia, fejlesztés és versenyképesség – stratégiai célkitűzések és kihívások” címmel tartottak gazdasági fórumot 2023. június 30-án a Kamara székházában.
A fórum résztvevőit Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke köszöntötte, majd Lantos Csaba energiaügyi miniszter tartotta meg előadását.
A Gazdasági Fórum iránt igen élénk érdeklődés mutatkozott, több mint 110-en vettek részt a rendezvényen. A miniszteri előadást követően a jelenlévők kérdésekkel fordulhattak Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, aki részletes és átfogó válaszokat adott a felvetett témákra.
A Fórumot követően került sor az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna egyeztető megbeszélésére, melyen Lantos Csaba energiaügyi miniszter és Dr. Szabó Tünde kormánybiztos mellett részt vettek a Miniszterelnökség és az Energiaügyi Minisztérium képviselői, Dr. Papp László, Debrecen polgármestere, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Önkormányzat elnöke, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Önkormányzat elnöke, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Önkormányzat képviseletében Páldi Tamás, térségfejlesztési és külügyi osztályvezető, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és a házigazda Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarák elnökei, alelnökei, főtitkárai és szakértői.


