Megjelent a Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentése 2023 első félévéről

2023.07.19 | Hírek, Gazdaság

A Közbeszerzési Hatóság kiemelt céljának tekinti a nyilvánosság, a döntéshozók, valamint a jogalkalmazók hiteles és szakszerű tájékoztatását a hazai közbeszerzésekről. E célok megvalósítása érdekében – a Központi Statisztikai Hivatal által is akkreditált statisztikai tevékenysége keretében – negyedévenként kimutatást készít a hazai közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan.

A 2023. év első félévére vonatkozó statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a közbeszerzési piacon továbbra is biztosított a verseny: átlagosan 8 pályázó indult egy-egy eljárásban a vizsgált időszakban. Egyúttal jelentős átrendeződés figyelhető meg a hazai közbeszerzési piacon, elsősorban az építési beruházások értékének jelentős visszaesése miatt. A  közbeszerzési piac mérete csökkent, az eljárások darabszámát tekintve mintegy 11%-kal, míg az összérték vonatkozásában több mint 50%-kal. Ezzel párhuzamosan azonban több pozitív trendet is megfigyelhetünk, hiszen az ajánlatkérők egyre tudatosabbak a fenntarthatósági szempontok alkalmazása terén. Az idei első féléves adatok nagyon biztató tendenciát mutatnak a nemzeti eljárásrendet vizsgálva, a zöld szempontokat tartalmazó eljárások számának és értékének aránya is mintegy 50%-kal nőtt az előző két év azonos időszakával összehasonlítva.

A „Gyorsjelentés – A magyar közbeszerzések számokban 2023. I. félév” elnevezésű kiadvány elektronikus példánya ITT olvasható.

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.