Indul az elektromosautó-támogatási pályázat
Ebben az évben minden korábbinál nagyobb összeget bocsát rendelkezésre az állam pályázati formában új elektromos autók vásárlásának támogatására. Mint minden hasonló esetben, az idén február 5-én induló elektromosautó-támogatási pályázatnál is feltételekhez kötött, kik és mekkora támogatásban részesülhetnek.
A 2024-es elektromosautó-támogatási pályázaton magánszemélyek nem, kizárólag vállalkozások – egyfős egyéni vállalkozók is – indulhatnak. A támogatásra jogosult autók árát nem bruttó, hanem nettó összegként határozták meg, és nemcsak új személyautókra, hanem új teherautókra és kisbuszokra is igénybe vehető.
Pályázni 2024. február 5-én 10 órától 2025. március 31-én 10 óráig lehet, és a teljes lebonyolítást legkésőbb 2026. április 30-ig le kell zárni. Ez azt jelenti, hogy eddig az időpontig a pályázat keretében beszerzett tisztán elektromos új gépjármű forgalmi engedélyének a végső kedvezményezett nevére, illetve tulajdonába kell kerülnie. A végső kedvezményezett a támogatásban részesülő gépjárművet a projektmegvalósítás befejezésétől számított három évig, de legkésőbb 2027. december 31-ig fenn kell tartania, vagyis addig nem adhatja el.
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 30 milliárd forint, ebből a Budapest régióban 10,8 milliárd forint, a kevésbé fejlett régiók (Pest, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld) összességében 19,2 milliárd forint használható fel. A kiírás szerint nyitott a lehetőség arra, hogy az igények megváltozása esetén átcsoportosítsanak összegeket, magyarul ezek a keretösszegek még változhatnak. Szintén egyfajta behatárolás, hogy összesen legfeljebb 9375 gépkocsi megvásárlását támogatja az állam.
A támogatás mértéke személyautókra
A támogatás mértéke minden gépjárműosztályban az akkumulátor bruttó tárolókapacitásától függ, de attól függően, hogy személy- vagy teherautó, nem azonos mértékben. A személyautóknál a 40 kWh alatti bruttó kapacitású akkumulátorú elektromos autókra 2,8 millió, a 41 és 59 kWh közöttiekre 3,6 millió, a 60 kWh-nál nagyobbakra a maximális 4 millió forint támogatás kapható.
Ugyanakkor a pályázat az egyes kapacitáskategóriákban árplafont is rögzít, még egyszer hangsúlyozva nettó, azaz áfa nélküli összegben meghatározva. A 40 kWh alatti bruttó tárolóképességű akkumulátorú autók ára nem haladhatja meg a nettó 11,5 millió forintot, a 41 és 59 kWh közöttieké a 14 millió, a 60 kWh-s és annál nagyobbaké a 20 millió forintot. Mivel személyautóknál a legtöbb helyen a bruttó árat tüntetik fel, az árplafonok bruttója körülbelül 14,6, 17,8 és 25,4 millió forint. Azért csak körülbelül, mert az autókat terhelő egyéb közterhek ezt kismértékben eltéríthetik.
A támogatás mértéke haszongépjárművekre
Teherautók és kisbuszok esetében (M2, N1 és N2 kategória) kicsit közelebb esnek egymáshoz a támogatási összegek, a maximum azonban itt is 4 millió forint. A 49 kWh-s és az alatti bruttó kapacitású akkumulátorral felszerelt haszongépjárművek 3,6 millió, az 50 és 74 kWh közöttiek 3,8 millió, a 75 kWh-s és afölöttiek a maximális 4 millió forintos támogatást kaphatják meg.
Eltérőek a személyautókétól az árplafonok is, amelyek a teherautóknál és kisbuszoknál még indokoltabban szerepelnek nettó összegként. A 49 kWh-s és az alatti akkumulátorú teherautók nem kerülhetnek többe nettó 17 millió, az 50 és 74 közöttiek 22 millió, a 75 kWh-s és a fölöttiek 25 millió forintnál.
Vállalkozásonként több autóra is lehet igényelni a támogatást
Egy vállalkozás több autóra is igényelhet támogatást, ez azonban a vállalkozás létszámától függ. A 9 fős, vagy annál kisebb kisebb létszámú cégek egy, a 10 és 49 fő közöttiek öt, az 50 és 249 fő közöttiek tíz, míg a 250 fős, vagy afölötti vállalkozások 16 autóra vehetik igénybe a támogatást. Utóbbiak közül kerülhetnek ki azok, akik ha minden megpályázott autó után megkapják az egyenként járó legmagasabb 4 millió forintos összeget, akkor egyúttal a rendelet alapján igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összegét veszik igénybe, a 64 millió forintot. A legkisebb támogatás összege egy darab 40 kWh-s vagy annál kisebb akkumulátorú személyautóra jár, ez 2,8 millió forint.
Importőri kedvezmények is csökkenthetik az árakat
A márkaimportőrök egyedi kedvezményekkel fejelhetik meg az állami támogatást, ami még tovább mérsékli a fizetendő összeget.
A Széchenyi Terv Plusz program keretében meghirdetett pályázat pontos feltételeiről ide kattintva lehet tájékozódni.
Forrás: automagazinonline.hu


