A Foglalkoztatás 2020 programban 182 millió forint érhető el

2020.08.18 | Hírek, Pályázatfigyelés, pályázatok

Szeptember 10-ig lehet pályázatokat beadni a Foglalkoztatás 2020 programban, amelyben 182 millió forint érhető el megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának támogatására – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.

Fülöp Attila elmondta, hogy ötödik alkalommal írták ki a pályázatot, amelynek célja a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását és munkaerőpiaci integrációját segítő programok támogatása.

A pályázaton elnyerhető legkisebb támogatás egymillió, a legnagyobb nyolcmillió forint. Fontos újítás, hogy csak olyan pályázat adható be, amelynek benyújtója együttműködik nyílt piaci cégekkel, hogy a megváltozott munkaképességűek által előállított termékek, szolgáltatások megjelenjenek a piacon – fűzte hozzá az államtitkár.

A szociális ügyekért felelős államtitkár beszélt arról, hogy a pályázatok benyújthatók a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ internetes oldalán az nfszk.hu-n, ahol minden a pályázáshoz szükséges információ megtalálható.

Hozzátette, hogy a támogatások legfontosabb célja, hogy azok is naponta dolgozhassanak, akiknek a munkaképessége valamiért megváltozott.

(Forrás: MTI)

Share This
X