Az aprófalvak felvirágoztatása a cél

2021.04.14 | Hírek, Gazdaság, Hajdú-Bihar, Kamara

Immár három éve működik hazánkban az ötezer fő alatti kistelepülések lakosság-megtartó képességének növelését célzó Magyar Falu Program. Ehhez kapcsolódóan, idén tavasszal indul a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program, melynek célja a vidéki mikrovállalkozások beruházásainak az ösztönzése – hangzott el a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) online tájékoztatóján, melynek előadója György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára volt.

Élni kell vele!

Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke köszöntőjében felajánlotta a felkészült kamarai apparátus szaktudását a vállalkozói elképzelések életre keltéséhez, az információk közvetítésében, a pályázatok menedzselésében. Ahogy fogalmazott, nagyon operatív együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a 10-nél kevesebb embert foglalkoztató kisvállalkozások maximálisan kihasználhassák a kifejezetten „rájuk szabott” feltételrendszer kínálta boldogulási lehetőségeket.

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy csak együtt (a települések, a vállalkozások, a kamara és az egyetem), összefogva tudunk térséget fejleszteni. „Mindazok a kormányzati elképzelések, amelyek a Modern Városok, majd pedig a Modern Falu Programban megfogalmazódtak, azt a célt szolgálják, hogy még jobb életminőséget tudjunk biztosítani a vidéken élők számára. Azt lehet mondani, az számukra az üzenet, hogy ők sem maradtak egyedül, hiszen mind több feltétel (falusi CSOK, javuló lakhatási körülmények, Magyar Falu program, stb.) adott a minőségi élethez a fővároson és a nagyvárosokon kívül is. De talán a legfontosabb az ott élők számára, hogy milyen munkalehetőségek vannak. Nos, e tekintetben jelenthet érdemi előrelépést a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program” – mondta a politikus, aki egyúttal partnerséget ajánlott az érdeklődő vállalkozásoknak a pályázataik menedzselésében.

Javuló életminőség

György László, az ITM államtitkára azzal kezdte mondandóját, hogy ez az új pályázati lehetőség a Magyar Falu Programmal összhangban nyílik meg, melyre 3 év alatt 600 milliárd forintot fordított a Kormány. Mindkét program arra törekszik, hogy a falusi emberek életminősége javuljon. „ Hármas célunk van: erősíteni a meglévő munkahelyeket, javítani a helyi szolgáltatások minőségét és újabb munkavállalókat (például a külföldről hazatérőket) bevonni a gazdaságba. A Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program első körében 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a 10 főnél kevesebb embert foglalkoztató cégek számára. Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat, mely forrás a 10 millió forintos újraindítási gyorskölcsönnel kombinálható. Ezek a források a kis cégek számára a szintlépés lehetőségét hordozzák magukban, annál is inkább, mivel a támogatási intenzitás mértéke 70 százalékos (minden 100 forintból 70-et az állam fizet). A forrás sok mindenre fordítható: egyebek mellett bérekre, gépekre, műhelyekre, információs technológiai fejlesztésekre vagy akár képzésekre” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy az európai uniós követelmények miatt a pályázónak legalább egy lezárt üzleti évvel kell rendelkeznie.

A kamarai rendezvény keretében György László államtitkár válaszolt az érdeklődő vállalkozók és polgármesterek kérdéseire, melyek az előadása kapcsán fogalmazódtak meg a hallgatóságban.

Petneházi Attila

Share This