„Biharország” élni akar…

2024.10.11 | Hírek, Hajdú-Bihar, Kamara, Területi szervezetek

Ha Bihari Számadó Napok, akkor Berettyóújfalu, kedves fogadtatás és egyre több kiállító. A bihari térségben élő vállalkozók látványos seregszemléjévé nőtte ki magát napjainkra a Bihari Számadó Napok. Ezt bizonyítja, hogy 2024-ben immár a XXVI. Bihari Számadó Napok megrendezésére kerül sor Berettyóújfaluban, október 11–12. között.

Kamarai szervezésben

A kétnapos rendezvényt évről évre a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) főszervezésében rendezik meg, a társszervező a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy ennyi kiállító, látogató, ilyen nyüzsgés még nem is volt soha „Biharország” e jeles eseményén. – Ebből azt szűrtem le, hogy legyen bármilyen nehéz a hazai és a nemzetközi gazdasági helyzet, a magyar ember az optimizmusát, a derűjét soha nem veszíti el. Szeretünk együtt lenni, jókat enni és persze üzleteket kötni.

Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar Vármegyei Szervezetének elnöke úgy fogalmazott, hogy a bihari térség az elmúlt 26 évben hatalmasat fejlődött. Ennek az üzenete pedig egyértelműen az, hogy „Biharország” élni akar!

Kinőtték a sportcsarnokot

A rendezvénynek az elmúlt évekhez hasonlóan a berettyóújfalui Kabos Endre Városi Sportcsarnok ad otthont, valamint a sportcsarnok mellett kibővített területen, kültéri helyszíneken is várják a kiállítók az érdeklődőket. Győrfi Sándor, a HBKIK Berettyóújfalui Területi Szervezetének elnöke kiemelte, hogy az olyan világcégek, mint a BMW belépése a Kamaránkhoz önkéntes kamarai tagként lehetőségek tárházát nyithatja meg a hazai kkv-k, mint potenciális beszállítók előtt is. – A Kamara vállalja, hogy hídszerepet töltsön be a szerencsés egymásra találás folyamatában. A Kormány 300 milliárd forintnyi forrást különített el a kkv-szektor helyzetbe hozására. Össze kell fognunk, hogy ezeket a pénzeket le tudjuk hívni és értelmes, a versenyképességünket javító beruházásokra fordítani.

Ez a város és a térség egyik legkiemelkedőbb eseménye, ahol a vállalkozók bemutathatják a leendő üzleti partnereiknek és vásárlóiknak termékeiket, szolgáltatásaikat. A kiállítók köre vállalkozók, pénzintézetek, a Berettyóújfalui Szakképzési Centrum több tagintézménye, a környező települések szociális szövetkezetei, egyesületek közül kerül ki, valamint a HBKIK és a NAK is színvonalas standdal képviselteti magát. A standokon a termékek értékesítésére is lehetőség van. A határon túlról is érkeztek kiállítók, az idei évben több mint 70 kiállító képviseli magát a rendezvényen.

Határon innen és túl

Hagyományosan ekkor adják át a kiállítás és vásár díjait is, valamint színvonalas szórakoztató programok várják a látogatókat.

A 2007-ben alapított Nyíri István-díjat Daróczi Lajos, az Y-FOOD Kft. ügyvezetője kapta.

Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíját Korán Ibolya őstermelő – Szörpös Ház kapta.

Vásárdíjak:

  1. helyezett: RED Kreatív Kft.
  2. helyezett: Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Bessenyei György Technikum
  3. helyezett: Nagyrábé Nagyközség Önkormányzata

Termékdíjak:

  1. helyezett: Premier Illat Stúdió
  2. helyezett: Gólián Tímea, méhész őstermelő
  3. helyezett: Farkas Richárd kistermelő

Gratulálunk minden díjazottnak!

Demian Zsolt, a díszvendég Margitta Megyei Jogú Város polgármestere hangsúlyozta: én mindig csak ámulok és bámulok, hogy milyen látványos fejlődésen mennek keresztül évről-évre a magyarországi kkv-k, ezért elhatároztuk, hogy jövőre mi is rendezünk odahaza számadó napokat. Nem szégyen egymástól tanulni, hiszen ez által megy előbbre a világ.

Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere úgy fogalmazott, hogy 26 év bizony már egy emberöltő. Ez a siker azonban nem jött volna létre a szervezők és a kiállítók lelkes, odaadó munkája nélkül. Miközben ez a rendezvény maga a hagyomány tisztelete, mindig magában hordozza a megújulást is. Ma már ott tartunk, hogy több mint 70 kiállítónk van és szinte valamennyi korosztály képviselteti magát a Bihari Számadó Napokon.

A Járási Hivatal Fráter termében Lente Annamária, a HBKIK munkatársa a kiemelten kedvező kamat mellett elérhető Széchenyi Kártya Program MAX+ konstrukciókról tájékoztatta az érdeklődőket.

A HBKIK pályaorientációs standjánál kollégáink interaktív játékokkal; VR eszközökkel, szakmakvízzel és óriáskocka-kirakóval várták az érdeklődőket. A résztvevők játékosan ismerkedhettek a különböző mesterségekkel, virtuálisan kipróbálhaták a vendéglátás, elektronika, épületgépészet, kreatív ipari, építőipar, faipar és a specializált gép- és járműgyártás ágazatok egyes szakmáit. A Kahoot-kvíz során a szakmatanulással, ösztöndíjjal, duális képzéssel kapcsolatos tudnivalókat sajátíthatták el a versenyzők.

A vállalkozó kedvű jelentkezők bármely aktivitás kipróbálása után ajándékot vehettek át, a felnőtteknek pedig gyermekük iskolaválasztással és szakmatanulással kapcsolatos kérdéseire tudtak választ adni a tanácsadók. A pályaorientációs standnál a látogatók apraja-nagyja jól érezte magát.

Petneházi Attila

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.