Borongósak a világgazdaság kilátásai

2022.01.11 | Hírek, Gazdaság

KlimaValtozas

A Világgazdasági Fórum kockázatelemzése szerint elsősorban az éghajlatváltozás veszélyezteti a globális fellendülést. De a következő évtizedekben pályára lépő 70 ezer új műhold is komoly veszélyforrás.

A Világgazdasági Fórum (WEF) 1000 üzleti, kormányzati és tudományos vezető körében végzett felmérése szerint, csak minden hatodik megkérdezett optimista a világgazdaság kilátásait illetően, s csupán minden tizedik megkérdezett számít a globális fellendülés gyorsulására a következő három évben. A WEF kedden közzétett éves kockázati jelentésében a válaszadók az első számú veszélynek az éghajlatváltozást jelölték meg, míg a társadalmi kohézió erózióját, a megélhetési válságokat és a mentális egészség romlását nevezték meg olyan további kockázatoknak, amelyek a Covid-19 világjárvány kezdete óta egyre fenyegetőbbek.

Rövid távon a szélsőséges időjárás a világ legnagyobb kockázata, míg közép- és hosszú távon, vagyis két és tíz év közötti horizonton, az éghajlatvédelmi intézkedések kudarca a legfenyegetőbb – derült ki a felmérésből. Ráadásul, az éghajlatváltozás már most is nagyban hozzájárul a szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz.

Az éghajlatváltozás elleni fellépés elmaradása miatt a globális GDP egyhatodával zsugorodhat, s az ENSZ tavalyi COP26 klímakonferenciáján tett kötelezettségvállalások még mindig nem elegendők a 1,5 Celsius-fokos klímacél eléréséhez – mondta Peter Giger, a jelentés összeállításában közreműködő Zurich Insurance kockázati csoportvezetője.

A WEF jelentése négy újonnan felmerülő kockázati területet is kiemel: a kiberbiztonságot, a rendezetlen éghajlati átmenetet, a migrációs nyomást és az űrversenyt. Különösen érdekes az utóbbi, hiszen az elkövetkező évtizedekben az űrturizmus mellett, várhatóan 70 ezer műhold indítása növeli az ütközések kockázatát és szaporítja a világűrben lévő űrszemét mennyiségét, miközben ez egy szabályozatlan terület.

Forrás: vg.hu

Share This