Az előzetes várakozásokon is túltesz az októberi infláció
Mindenen túl tesz a drágulás: októberben 6,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttiekhez képest a KSH november 9-ei közlése szerint. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok, illetve a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói...
Csokigyűjtés nehéz sorsú gyermekek számára
Kamaránk is csatlakozott a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete által indított csokigyűjtő akcióhoz. A HBKIK debreceni székházában (Debrecen, Vörösmarty u. 13-15.) kihelyezett gyűjtőládába lehet bedobni a gyerekeknek szánt csokikat, cukorkákat, édességeket. A gyűjtés...
Fejlesztésekről tárgyalt Debrecenben Palkovics László
Debrecenben a város és a térség vezetőivel egyeztetett a fejlesztéséről Palkovics László innovációs és technológiai miniszter november 4. A megbeszélésen részt vett Rácz Róbert, Hajdú-Bihar megyei kormánymegbízott, Miklóssy Ferenc, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és...
A Magyar Tudomány Ünnepén díjazták az innovációt
A DAB székházában ünnepélyes keretek között, de a járványügyi előírások messzemenő figyelembevételével adták át az Észak-Alföldi Innovációs Díjakat 2021. november 4-én, a Magyar Tudomány Ünnepén. Az ünnepségen csak a díjazók és a díjazottak jelentek meg személyesen,...


