2020.július

30júl11:0013:00Információs napot szervez a HEPA

hepa

Rendezvény részletek

2020. július 30-án 11:00 órától a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség információs napot szervez a Nemzeti Exportvédelmi Program keretében meghirdetett Külpiaci Növekedési Támogatás pályázati felhívása iránt érdeklődő vállalatok számára.

A rendezvény keretében a vállalatok képviselőinek lehetőségük lesz célzott kérdéseiket feltenni a beadandó pályázatukat illetően, majd ezt követően kis létszámú csoportokban gyakorlatorientáltan készülhetnek fel a résztvevő szakemberek segítségével a pályázat benyújtására. A rendezvény kizárólag a Külpiaci Növekedési Támogatás programra való felkészülést segíti elő, ezért kérjük a résztvevő vállalatok előzetes tájékozódását a pályázati felhívás részleteivel kapcsolatosan, továbbá konkrét projektötleteik megfogalmazását.

Időpont: 2020. július 30. 11:00 -13:00

Helyszín: HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, 1027 Budapest, Kacsa utca 15-23. földszinti rendezvényterem

Parkolás a környező utcákban lehetséges.

A helyszínen kézfertőtlenítő a rendezvény teljes időtartama alatt biztosított. A rendezvény ideje alatt a maszkhasználat, a gyakori kézmosás és kézfertőtlenítés javasolt.

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát az alábbi linken regisztrálva jelezze 2020. június 28. 12:00 óráig.

https://nep-tajekoztato.questionpro.com

A korlátozott résztvevői létszám betartása miatt a rendezvény nagyszámú érdeklődés esetén további időpontokban is megrendezésre kerül.

Idő

2020.07.30 - 2020.07.30

X