Kihívások előtt a hazai építőipar
A technológia modernizálásában és a szakemberek megtartásában rejlik a nagy titok.
„Kezdjük a pozitívumokkal: jó hír az, hogy van munkánk, javult a jövedelmezőségünk (átlagosan 10 százalék körül van a mértéke, bár ez erősen szóródik), és mindeközben lényegesen csökkent a lánctartozás (néhány év alatt 400 milliárdról 150 milliárd forintra); ami persze még mindig rengeteg” – erről Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke beszélt a HBKIK építőipari szakmai kollégiumának az ülésén hajdú-bihari szakembereknek.
Alacsony bázisról
Hangsúlyozta, hogy az építőiparunk közelmúltbeli bővülésének a mértéke az európai uniós összevetésben előkelő helyre rangsorol minket (2017-18-ban összesen 56 százalékkal bővült az ágazat, és idén is fog minimum 15 százalékkal), persze, ha nagyon alacsony a bázis, akkor könnyű látványos növekedést produkálni… (a lakásépítésünk például az értékesítése 70 százalékát elveszítette 2013-ra). De nemcsak a munka több, hanem a piaci szereplők is „osztódással szaporodnak”. Már 101 ezren osztozunk ezen a kicsi piacon, ráadásul ennek fele egyéni és mikrovállalkozás. Szerencsére a várakozásaink, a kilátásaink jók; idén minden alágazat tovább fog bővülni (átlagosan 15 százalékkal). Az ágazat átlag 6 százalékos áremelést tervez, de itt is óriási a szóródás. Jó látni, hogy a nagyobb cégek komoly gépesítésbe kezdtek (évi 30 százalékkal nő a géplízingre fordított összeg aránya, mint évekkel korábban). Szerencsésnek tartanánk azt, hogy a kisebb cégek összeállva pályázhassanak akár gépbeszerzésre, akár oktatásra, képzésre. Tartósan az tud piacon maradni, akinek minél több saját erőforrása lesz; ez igaz a gépre és az emberre egyaránt.
Koji László az építőipar kihívásairól és lehetőségeiről beszélt a Kamara kollégiumi ülésén
Évi 7-10 százalékkal
A legnagyobb megbízó (60 százalékos részesedéssel) a kormányzat és az önkormányzati szféra, ugyanakkor az volna inkább szerencsés, ha ezek a szereplők inkább a fizetőképes kereslet kiegyenlítő szelepét töltenék be a kevésbé nehéz és az ínséges idők között. Az lenne optimális, ha éves szinten 7-10 százalékot növekedne az építőipar, de azt tartósan. Hiszen a komoly technológiai beruházások megtérülési ideje is években mérhető. Jelenleg 2021-ig látunk, de mi van utána? Elő kellene készíteni olyan nagy fejlesztési programokat (bérlakásépítés, komplett panelprogram, út-, járda- és csatornahálózat-fejlesztés), amiknek a tervét csak előhúznánk majd a fiókból. A másik komoly gond a finanszírozás. Sok építőipari cégnek tartaléka nincs, a bankok pedig óvatosak velük. És végül ejtsünk szót a szakképzésről: az ÉVOSZ szerint semmi szükség egy ekkora országban 70 szakképző-intézményre. Helyettük létesítsünk hét olyat, ahol ténylegesen a 21. századi tudáshoz jutnak a fiatal szakembereink.
Szakképzés 4.0
Tóth Istvánné, az Építőipari Ágazati Készségtanács elnöke a Szakképzés 4.0-ról beszélt. – A legnagyobb feladat idén az OKJ-rendszer átdolgozása. A Szakképzés 4.0 valójában a szakképzés és a felnőttképzés megújításának egy középtávú elképzelése. Az a kérdés, hogy a 4. ipari forradalom kihívásaira (digitalizáció, robottechnika) hogyan tudnak a szakmák, szakmacsoportok reagálni. Tavaly az innovációs tárca készített egy gazdaságfejlesztési koncepciót, ehhez igazodik (az Ipar 4.0-hoz hasonlóan) a Szakképzés 4.0 is. A különböző szakmákat eltérő mértékben fogja érinteni a digitalizáció és a robotizáció; a szalagmunkát nagyobb mértékben, míg a pedagógusit kevésbé. Márpedig az 5 százalék körüli éves gazdasági növekedésünk fenntartásához a modernizáció folyamata nem megspórolható. Jól képzett szakemberek kellenek, hiszen a mennyiségi tartalékaink kimerültek, muszáj lesz a hiányt „szürkeállománnyal” pótolni. A szakképzés átalakítása azt célozza, hogy egyetlen fiatalt se engedjünk ki a rendszerből addig, amíg legalább rész-szakmai képzettséget nem szerez (magyarán: amíg valamihez nem ért a fiatal). Még mindig túl sokan jelentkeznek gimnáziumba és alig valaki szakmunkásképzőbe. Ráadásul sok gyerek úgy jön ki az általános iskolából, hogy szinte írni, olvasni se tud. Probléma az is, hogy rugalmatlan a tankötelezettségi korhatár 16 évre történt leszállítása. Ennek révén óriási a lemorzsolódás (12 százalék). Továbbra is kínálat-vezérelt a szakképzés, pedig a gazdasági szereplők érdeke a kereslet-vezérelt képzés lenne.
Tóth Istvánné a Szakképzés 4.0 terveit mutatta be előadásában
_____________________________________________________________________________________
Milyen szakképzés kell 2030-ra?
3 pilléren fejlesztünk: vonzó iskolai környezetet alakítunk ki, korszerű tanműhelyekkel; tankönyvek helyett digitális tananyag, naprakészebb lesz a tartalom fejlesztése; belátható karrierutak felvázolása, új ösztöndíjrendszerrel és korszerű tudást birtokló oktatókkal…
_____________________________________________________________________________________
Fontos kérdésekről konzultáltak az Építőipari Szakmai Kollégium tagjai a Kamarában
Petneházi Attila
