Krisán László: helyzet van…

2022.10.26 | Hírek

NAV

Bemutatni a vállalkozások fejlesztéseit és pénzügyi biztonságát támogató megoldásokat és a veszélyeztető tényezőket – ezzel a szándékkal rendezett vállalkozói fórumot október 25-én a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Dr. Skultéti Éva, a HBKIK főtitkára köszöntőjében utalt rá, hogy idén 20 éves a Széchenyi Kártya, ami annak idején 500 ezer forintos kerettel indult, ma viszont már a milliárdos nagyságrend is elhangzik, amikor a vállalkozó ügyfél olcsó hitelt szeretne igénybe venni. Az első évben, 2002-ben  mindösszesen 8 millió forintot sikerült kihelyeznünk, a KAVOSZ és a bankok segítségével, idén eddig pedig már 33 milliárdot – mondta a főtitkár.

Alkalmazkodni kell

Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azzal kezdte előadását, hogy „helyzet van”, amihez vagy alkalmazkodik a vállalkozói szféra, vagy belepusztul. – Miután túléltünk két év COVID-ot, ahelyett, hogy végre jó lenne minden, a nyakunkba szakadt a háború és vele egy súlyos energiaválság. Demján Sándor mondta anno, hogy válságban nincs normatíva, azaz válságkezeléskor minden megszokott eszközt el kell dobni, és minden olyan eszközt meg kell ragadni, ami a túlélést segíti elő. A COVID kitörésekor a Széchenyi Kártya konstrukciókon is az érződött, hogy a vállalkozások likviditási forrásokat kerestek, és nem igazán gondolkodtak beruházásokban. Ekkor 90 százalék volt a folyószámlahitelek aránya és 10 százalék a beruházási hiteleké. Aztán jött a felpattanás (amikor a vállalkozások elkezdtek hinni a gyors válságlezárásban), és rövid időn belül 50-50 százalék lett a korábbi 90-10 százalékos arány. Majd kitört a háború, és ma megint ott tartunk, hogy 80-20 százalék a fenti hitelek aránya itthon.

A kamatemelés kevés

Elhangzott, hogy az energiaválság kezelése, a mielőbbi átállás más energiahordozókra élet-halál kérdése a gazdasági szereplők számára. „Simán el tudom képzelni, hogy 25-28 százalékig is elszaladhat éves szinten az infláció. Az a helyzet, hogy egy 20 százalékos hitelkamat az maga a betonfal. Az inflációt már csak ezért sem lehet kizárólag kamatemeléssel kordában tartani. Ilyen helyzetben felértékelődnek azok az olcsó (5 százalék körüli kamatozású) források, amiket a Széchenyi Kártya Program konstrukciói kínálnak. Országszerte 200 irodában van mód ezekről a lehetőségekről tájékozódni, és a HBKIK az egyik legsikeresebb forgalmazónak bizonyult ezen a téren” – mondta.

A Széchenyi Kártya konstrukciók bebizonyították, hogy békeidőben és válságban is hatékony tud lenni. – Mi nem a bankoknak akarunk megfelelni, hanem a vállalkozásoknak. A Kormány által most bejelentett kkv-kamatstopra a kamara tett javaslatot, miként az is komoly eredmény, hogy jövőre is olcsó (5 százalék körüli) hitelekkel tudunk segíteni a gazdaság szereplőit. A Széchenyi Kártya Program keretében 2023-ban is lesz fix kamatozású folyószámlahitel (5,5 százalék kamattal), lesz forgóeszközhitel (5,5%), lesz energiahitel (30 millió forintig), lesz beruházási hitel (fix 1,5 %) és sorolhatnám tovább – tekintett előre Krisán László, hozzátéve, hogy jövőre 3,5-ről 5 százalékra emelkedik ugyan a kamat, viszont kezelési költség nem lesz.

A vállalkozói fórumon terítékre kerültek még a gazdasági kapcsolatok során megjelenő kockázatok, a Széchenyi Kártya MAX termékei, valamint bemutatták a „Feldolgozóipari KKV energiaköltség és beruházás-támogatási program 2022” című pályázatot.

Petneházi Attila

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.