Megduplázzák a támogatási összeget és meghosszabbítják az állami mobilkészülékcsere-program határidejét
A jövő év első negyedének végéig hosszabbítja meg mobiltelefon készülékcsere támogatási programját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), ezzel is igazodva a mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási tervéhez. Az állami támogatás mértéke az eddigi duplájára nő. Más, a régi telefonjukat lecserélni vágyók számára kedvező változást is bejelentettek.
Az eredeti, 2022. július 17-ei végdátum helyett a kezdeményezés 2023. március 31-ig tart majd, hogy az érintetteket ne érje hátrány a 3G-technológia kivezetése miatt. Az NMHH csütörtöki, a Media1-hez is eljuttatott közlemény szerint július 18-tól az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő az igényelhető összeg, miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik.
Emellett többeknek lesz elérhető a kezdeményezés azáltal, hogy a jogosultsághoz szükséges elvárt aktivitási időszakot is meghosszabbítja a hatóság 2022. április 30-ig. Ezek a feltételek a július 18-ától benyújtott pályázatokra vonatkoznak majd.
„Azt látjuk, hogy a szolgáltatók saját döntéseik alapján, eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. Az NMHH feladata, hogy az érintett fogyasztókat ne érje hátrányosan a technológiai változás”– mondta Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese. A szakember szerint a módosítások révén sokkal több felhasználó tud majd élni a mobiltelefon készülékcsere támogatási program lehetőségével.
A támogatási program részleteiről és frissített feltételeiről a Netrefel.hu edukációs weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A weboldal ezen felül hasznos tippekkel és gyakorlati útmutatókkal is szolgál a digitális világ iránt érdeklődőknek.
Forrás: NMHH, media1.hu


