Nyári tábor segítette a hajdú-bihari diákok pályaválasztását

2023.07.13 | Médiamegjelenések

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) június 19-30 között, tizedik alkalommal rendezte meg az „Iránytű” Pályaorientációs és Önismereti Nyári Tábort. Két turnusban közel 50 diák pályaválasztását támogatták. A 10 évvel ezelőtt indult kezdeményezéssel a vármegyében élő 12-14 éves fiatalok iskolaválasztásának támogatása mellett a hajdú-bihari szakember utánpótlás folyamatos biztosításához is szeretnének hozzájárulni. 

A nyári táborok népszerűsége évről évre növekszik. Különösen az idén tapasztaltak nagy érdeklődést a szervezők.

„A tábori férőhelyek két nap alatt beteltek. Sok család már várta, mikor lesz a tábor meghirdetve, hiszen a rendezvény jó híre ismerősök útján is terjed” – tudtuk meg Liptai Dóra Judittól a HBKIK pályaorientációért felelős munkatársától.

A táborba több csatornán keresztül is lehetett jelentkezni azoknak a gyerekeknek, akik a pályaválasztási döntésükhöz szerettek volna segítséget kapni a témában jártas szakemberektől.

Így a Kamara honlapján és az iskolákon keresztül is lehetősége volt a pályaválasztás előtt állóknak arra, hogy az idei tábori programba bekapcsolódhassanak.

Az általános iskolák vezetősége, az osztályfőnökök és a pályaorientációért felelős kollégák is készségesen bekapcsolódtak a tábori férőhelyek feltöltésében. A jelentkezők közel harmada azonban hallomás útján értesült a táborról: testvére, barátja, diáktársa, osztálytársa, edzőtársa, ismerőse révén – árulta el a hajdú-bihari kamara pályaorientációs munkatársa.

68 gyerek jelentkezett a táborba.  A két turnus alatt összesen 46 gyerek vett részt a programban.  A várólistára került gyerekek előnyt élveznek a Kamara által szervezett augusztus végi pályaorientációs napok látogatására.

A tábori élmények hatására sok hajdú-bihari kisdiák szeretne szakmát tanulni

A táborlakó gyerekek valós munkahelyi körülmények között ismerhették meg közelebbről a szakmákat. A cég- és tanműhely-látogatások során lehetőségük nyílt betekintést nyerni több ágazatban tevékenykedő vállalkozás mindennapi működésébe. Testközelből tájékozódhattak a gépészet, elektronika, specializált gép-és járműgyártás, informatika, építőipar, turizmus-vendéglátás és a közlekedés és szállítmányozás ágazatok szakmáiról.

A Debreceni Szakképzési Centrum Péchy Mihály Építőipari Technikum faipari, épületgépészeti és magasépítő tanműhelyeiben betekintést nyertek az építőipari ágazat rejtelmeibe a kétkezi alkotómunka örömeinek megtapasztalása révén.

A Schaeffler Debrecennél a gyárbejárás mellett a megmunkálógépeket is kipróbálhatták a gyerekek. A nagyvállalatnál fontosnak tarják, hogy a tanulók megismerhessék a kínálkozó lehetőségeket, ennek érdekében alakult meg több mint 10 éve a Schaeffler Akadémia.

A Vitesco Technologies Hungary Kft.-nél a duális képzésben résztvevő tanulókkal tartottak kerekasztalbeszélgetést és az Agóra Tudományos Élményközpontban a robotika rejtelmeiben is elmélyülhettek, és más tudományos kísérletekben is részt vehettek a pályaválasztás előtt álló fiatalok.

A Séfakadémián élményfőzésben vettek részt a gyerekek, ahol az alapanyagokkal és ételekkel kapcsolatos játék után képzett séf vezetésével mindenki elkészítette a saját menüjét.

Önismeret, pályaismeret, szakmaismeret

A vállalati környezetben gyűjtött tapasztalatszerzés mellett a hajdú-bihari diákokat önismereti tréninggel is segítette a Kamara. A tábor csapatépítő és önismereti tréninggel indult, ahol pszichológus szakember kalauzolta el a gyerekeket a későbbi, dolgozó énjük világába, saját, jövőbeli terveik megfogalmazása céljából.

Az elmúlt 10 évben 440 gyerek vett részt a táborban és kapott segítséget a szakmaválasztáshoz. A Kamara megkeresésünkre válaszolva elmondta, hogy bár nem követik nyomon a táborban részt vett gyerekek pályaválasztását, de a tábor zárásakor kérdőíves felmérést végeznek a körükben, amelynek eredményei azt mutatják, hogy a programok jóvoltából az építőipar, a turizmus-vendéglátás, de a gépészet, az elektronika és a specializált gép-és járműgyártás is népszerű ágazatnak számít.  Kérdésünkre válaszolva elmondták, hogy a kezdeményezés legnagyobb sikerét abban látják, hogy:

„A gyerekek új, eddig általuk nem ismert szakmákról és ágazatokról informálódhatnak. Olyan helyekre látogathatnak el, amely civil látogatók számára alapesetben nem elérhető. Ezáltal sikerül a fiatalokat megszólítani és a szakmák világát számukra közelebb hozni.” – Liptai Dóra Judit, HBKIK pályaorientációs tanácsadó

Forrás: szakmatszerzek.hu

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.