Debrecen – Letették a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét az egyetemi ipari parkban. Az innovációs és technológiai miniszter azt mondta, a gyár közel 20 millió adag vakcina gyártására lesz alkalmas.

Újabb mérföldkő a koronavírus elleni vakcina hazai gyártásában: szeptember 5-én letették a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét a Debreceni Egyetem Vezér utcai ipari parkjában.

Az eseményen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, 2017-ben, a Debreceni Egyetem előrelátásának köszönhetően a kormány elfogadott egy határozatot, miszerint újraélesztik a magyarországi oltóanyaggyártást – ezt a törekvést gyorsította fel a koronavírus-helyzet.

– Egy olyan vakcinagyár alapkövét tesszük le, amely képes lesz arra, hogy különböző technológiákon alapuló és különböző típusú vakcinát tudjon gyártani. A gyár közel 20 millió adag különböző típusú vakcina gyártására lesz alkalmas, többek között a koronavírus és mutációinak oltóanyagát is itt fogjuk gyártani

– mutatott rá az innovációs és technológiai miniszter.

Hozzátette, elsősorban saját fejlesztésű vakcinát termelnek majd, de más országokkal és gyártókkal is szeretnének együttműködni. Jelenleg kínai, orosz, kanadai és izraeli gyártókkal tárgyalnak ezügyben.

– Bízom abban, hogy egy éven belül – várhatóan jövő augusztusban – itt már egy gyár fog állni, és jövő év végén már vakcinát fogunk előállítani. A legfontosabb alternatíva a Debreceni Egyetem és az NNK közös fejlesztésében az elölt vírus alapú vakcinák gyártásának előkészítése – mondta Palkovics László.

Papp László, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a városban az elmúlt években számos nemzetgazdasági jelentőségű beruházás valósulhatott meg, 2014 óta a létrejött új munkahelyek száma meghaladta a tízezret.

– Ez az alapkőletétel azonban más, mint az eddigiek. A Nemzeti Oltóanyaggyár nem pusztán egy a sok debreceni munkahelyteremtő beruházás közül, hanem

olyan stratégiai beruházás, amely képes az egészségügyi ellátás biztonságának megerősítésével garantálni az emberéletek megóvásán keresztül az ország működőképességének fenntartását

– hangsúlyozta a polgármester.

Hozzátette, a Nemzeti Oltóanyaggyár megépülése nemcsak hazánk, hanem a térség országai számára is létfontosságú, ezzel az építkezéssel pedig megerősíti nemzetközi pozícióját a város és Magyarország is.

– Meggyőződésem, hogy Debrecen ideális helyszín ennek a nemzetstratégiai jelentőségű beruházásnak a megvalósítására. A Debreceni Egyetem képzési és tudományos potenciálja, a városban évtizedek óta meghatározó jelentőséggel bíró gyógyszeripar és a szektorhoz kapcsolódó több ezer fős szakképzett munkaerő, valamint a megfelelő ipari infrastruktúra ideális lehetőséget jelent a beruházás számára – mutatott rá Papp László.

Pósán László országgyűlési képviselő emlékeztetett, Kossuth Lajos Debrecent úgy jellemezte, hogy „a szabadság őrvárosa”, ez a minősítés pedig most kifejezetten aktuális.

– Vakcina nélkül nincs egyéni szabadság, nincs szabad mozgásunk, enélkül bezárkózó, elzárt életre vagyunk kárhoztatva. Debrecen ezzel ismét a szabadság őrvárosa lesz.

Köszönjük azoknak a szakembereknek és a döntéshozóknak, akik ehhez hozzájárulnak és ezzel Debrecen ráteszi magát a világ egészségügyi térképére – mondta Pósán László.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő rámutatott: most az ország legfontosabb beruházását indítják el.

– Az, hogy Debrecenre esett a választás, külön büszkeség nekünk, debrecenieknek és óriási szerepe van ebben annak a tudományos és oktatási potenciálnak, amit a Debreceni Egyetem, illetőleg a debreceni háttéripar képvisel az építőipartól a gyógyszergyártásig bezárólag. Meggyőződésem, hogy sikerrel fogjuk tudni venni ezt az akadályt – mondta Kósa Lajos.

Hozzátette, ezzel a beruházással

„Magyarország nem egyszerűen csak a magyar emberek védelmét biztosítja, hanem kilép a vakcinagyártás világpiacára”.

Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora szerint ez „Debrecen történetének egyik legjelentősebb olyan beruházása, amely az ország sorsára is kihat”. Mint mondta, a jelenleg ismert szinte valamennyi védőoltásparadigma mentén gyártanak és fejlesztenek majd itt oltóanyagokat.

Bács Zoltán a Debreceni Egyetem kancellárja arról beszélt, hogy az ország első egyetemi ipari parkjában felépülő oltóanyaggyárban 2022 végén már termelni kell. Hozzátette, jelentős feladatokat kell még megoldani ehhez, de – mint fogalmazott – mindenáron meg fognak felelni ezeknek.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány elnöke azt mondta, az életminőségünket a jövőben csak az tudja biztosítani, ha valamennyien beoltatjuk magunkat, illetve ha megfelelő háttér, infrastruktúra, tudásbázis és különböző innováció és fejlesztés is rendelkezésre áll. Hozzátette, ezeknek a kihívásoknak a Debreceni Egyetem képes megfelelni.

Fotó: Kandert Szabolcs

Forrás: https://www.dehir.hu/

Share This
X