Területi szervezetek

Kiemelt fontosságúnak tartjuk, hogy Hajdú-Bihar vármegye – kedvező geopolitikai pozíciójára, természeti adottságaira, kulturális hagyományaira és tudásbázisára alapozva – vezető szerepet töltsön be a hazai és nemzetközi relációban egyaránt.

A vármegyében Kamaránknak hat területi szervezete működik, ezzel is erősítve a helyi vállalkozásokkal ápolt szoros kapcsolatokat.
Öt területi irodánk szakképzett, jól felkészült munkatársai teljes körű, magas színvonalú kamarai szolgáltatásokat nyújtanak a települések vállalkozói, valamint a társadalmi és civil szervezetek számára.

 

 

Könyvelői Klub a Kamarában

A Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúböszörményi Területi Szervezete kiemelten fontosnak tartja a helyi vállalkozások segítését. Ennek érdekében kezdeményezte a helyi elnökség még 2021-ben a Városi Szakmai Könyvelő Klub elindítását és működtetését. A...

Hajdúböszörményben az Év Üzlete 2022-ben: Komfort-Szerelvény Kft.

A HBKIK Hajdúböszörményi Területi Szervezete által 2019-ben hagyományteremtő szándékkal alapított díjat 2021-ben a Csuporka Bolt kapta. Az elismeréssel azoknak a helyi vállalkozásoknak a munkáját ismerik el, akik színvonalas szolgáltatásukkal, egyéni fejlődésükkel méltán képviselik szakmájukat, színesítik Hajdúböszörmény város vállalkozói rétegét.

Díjaztuk a Pályára fel! pályázat legjobbjait

Képekkel illusztrált receptleírások, szakmákat bemutató lapbook-ok, motivációs levelek képzeletbeli cserediákoknak – igazán kreatív feladatokat kellett megoldaniuk azoknak a diákoknak, akik neveztek a HBKIK Hajdúböszörményi Területi Szervezete és a Berettyóújfalui...

Megjelent a Kamarai Iránytű Magazin őszi száma!

Negyedévente megjelenő magazinunkban időről-időre beszámolunk tevékenységünkről, eredményeinkről, és ami számunkra a legfontosabb, tagjaink, a vállalkozások sikereiről, és a megye gazdasági-társadalmi életének fejlődéséről, melyhez a magunk szaktudásával és eszköztárával – a gazdaság iránytűjeként – igyekszünk hozzájárulni.
A Kamarai Iránytű Magazin lent, az adott szám címlapjára kattintva megtekinthető, illetve letölthető.

XXIV. Bihari Számadó Napok

A bihari térségben élő vállalkozók látványos seregszemléjévé nőtte ki magát napjainkra a Bihari Számadó Napok. 2022-ben immár a XXIV. Bihari Számadó Napok megrendezésére kerül sor Berettyóújfaluban, október 14-15. között. A kétnapos rendezvényt évről évre a...

Szabó Andrea Ildikó

területi irodai munkatárs
Berettyóújfalui
Területi Iroda
4100 Berettyóújfalu, Kossuth u. 25.
+36 54 404 261
+36 20 265 5989
szabo.andrea@hbkik.hu

Kecskemétiné Sigér Szilvia

területi irodai ügyintéző
+36 30 743 0485
kecskemetine.siger.szilvia@hbkik.hu

Szilágyi Szilvia

területi irodai munkatárs
Hajdúböszörményi
Területi Iroda
4220 Hajdúböszörmény, Kossuth u. 5. I/9.
+36 52 883 644
+36 20 268 0611
szilagyi.szilvia@hbkik.hu

Papp Mónika

területi irodai munkatárs
Hajdúnánási Területi Iroda
4080 Hajdúnánás,
Kossuth u. 3.
+36 52 351 785
+36 20 267 0690
papp.monika@hbkik.hu

Serfőző Ágnes

területi irodai munkatárs
Hajdúszoboszlói Területi Iroda
4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 3/c
+36 52 270 832
+36 20 265 6744
serfozo.agnes@hbkik.hu

Daróczi Anikó

Szürti-Daróczi Anikó

területi irodai munkatárs
Püspökladányi Területi Iroda
4150 Püspökladány, Petőfi u. 2/1.
+36 54 450 356
+36 20 268 2445
daroczi.aniko@hbkik.hu

Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.