Helybe mennek a beszállítókért
A tavalyi sikerre tekintettel a Kamara úgy döntött, hogy idén is „egy asztalhoz ülteti” a megyében működő nagyvállalatokat és a kkv-szektor szereplőit. A beszállítói roadshow első állomása Püspökladányban volt, ahol a Schaeffler, a Medicor Kéziműszer Zrt., valamint a Tungsram képviselői várták a térség érdeklődő vállalkozóit.
Partnerségi szándék
Tóthné Egri Erzsébet, a Kamara területi elnöke azt hangsúlyozta, hogy a nagy debreceni vállalatok szakemberei a partnerség szándékával, de magas elvárásokkal érkeztek a városba. – Ez egy jó lehetőség a kistérség 13 településén élő vállalkozóknak, hogy esetleg hosszú távú – biztos megélhetést jelentő – együttműködést alakítsanak ki a nagyvállalatokkal. Ezen törekvést igyekszik kiszolgálni a maga eszközeivel a Kamara – ajánlotta magukat a jelenlévőknek az elnök.
Tóth Lajos polgármester azzal kezdte köszöntőjét, hogy a kistérségük hátrányos helyzete rengeteg problémát vet fel, ugyanakkor lehetőségek is rejlenek benne. „A napokban felállt képviselőtestületnek még nem volt ideje arra, hogy kialakítsa a város gazdaságfejlesztési programját, de ez a legsürgetőbb feladataink egyike lesz. A prioritások megtalálásában és felállításában számítunk önökre, helyi vállalkozókra, akikre a tervek megvalósításában is oroszlánrész hárul majd. Ugyancsak fontos lesz a helyi szakképzés hozzáigazítása is a lokális gazdaság igényeihez. Fogalmazzák meg véleményüket, igényeiket és elvárásaikat, amelyeket összecsiszolunk a testület elképzeléseivel, hiszen egyedül nem megy” – tette hozzá a város vezetője, aki a korábbi kudarcok ellenére sem adta fel a reményt arra, hogy Püspökladányban ipari park létesüljön. Szavai szerint ez is segíthetne a ma még ingázó kvalifikált szakembereik hazatérésében. Hozzátette, hogy bár az utóbbi években náluk is nőtt a foglalkoztatás, vannak még tartalékaik, például a közfoglalkoztatás terén.
Asztalhoz ültek
Bár a bemutatkozó három nagyvállalat eltérő tevékenységi területekről érkezett, egy valamiben egyetértettek: a minőség, az ár és a határidők betartása mindenek előtt! Elhangzott, hogy aki partnerségre készül velük, az jó, ha minőségbiztosítással rendelkezik, ha legalább egy idegen nyelvet beszél, és megbízható a rábízott üzleti információk kezelése terén is. A prezentációikból kiderült, hogy nagy szükségük lenne jó szakemberekre, például minősített hegesztőkre, CNC-esztergályosokra, lakatosokra vagy felületkezelőkre. Bizonyos területeken (építőipar, gépipar, járműipar) technikusokból és mérnökökből is igencsak szűk a felhozatal.
A prezentációkat követően kétoldalú tárgyalásokkal folytatódott a rendezvény, ahol a résztvevők tájékozódhattak az Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében elérhető beszállítói és külpiaci szakmai mentorprogramokról is, melynek segítségével a vállalkozók a beszállítóvá válás és a nemzetközi piacra lépés terén fejlődhetnek, piacképes tudásra tehetnek szert.
Petneházi Attila


