Megjelent a Közbeszerzési Hatóság gyorsjelentése a 2022-es évről
A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzésekért felelős autonóm államigazgatási szervként kiemelt céljának tekinti a nyilvánosság, a döntéshozók, valamint a jogalkalmazók hiteles és szakszerű tájékoztatását a hazai közbeszerzésekről. E célok megvalósítása érdekében – a Központi Statisztikai Hivatal által is akkreditált statisztikai tevékenysége keretében – kimutatást készít a hazai közbeszerzési eljárásokra vonatkozóan. A lentiekben hivatkozott „Gyorsjelentés – A magyar közbeszerzések számokban 2022” elnevezésű kiadványuk a teljes tavalyi év vonatkozásában nyújt átfogó képet a hazai közbeszerzések eredményeiről, főbb tendenciáinak alakulásáról.
A Közbeszerzési Hatóság tavalyi évre vonatkozó átfogó statisztikai jelentése rámutat, hogy a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is jelentős források jutottak 2022-ben a magyar gazdaságba a közbeszerzéseken keresztül. A lefolytatott közbeszerzési eljárások összértéke minden eddigi rekordot megdöntött. Ugyanakkor az építési beruházásokhoz kapcsolódó közbeszerzések a korábbi növekvő tendenciához képest 2022-ben már stagnálást mutattak mind az eljárások számát, mind pedig az értékét tekintve. A közbeszerzési piacon fennálló versenyhelyzet fontos mérőszáma a hirdetmény nélküli tárgyalásos (HNT) eljárások alakulására vonatkozó adatok. Az ilyen típusú eljárások száma évek óta egyre kevesebb: 2022-ben a megindított HNT-k darabszáma mindössze 208, szemben a 2021. évi 260 db eljárással. 2022-ben minden eredményesen lefolytatott 100 közbeszerzési eljárásból 84 db-ot a kkv-k nyertek, továbbá minden közbeszerzésben elköltött 100 forintból 50 forintot a kkv-k vittek, tehát a 2022. évi közbeszerzések összértékének feléhez kapcsolódott nyertes kkv. Azt, hogy továbbra is jelentős a verseny a hazai közbeszerzések terén, alátámasztja az egyajánlatos eljárások számának alakulása, valamint az egy eljárásra jutó ajánlatok átlagos száma is.
A „Gyorsjelentés – A magyar közbeszerzések számokban 2022.” elnevezésű kiadvány elektronikus példánya ITT olvasható.


