Növekedési pályára állhatnak a hajdúböszörményi vállalkozások

2024.03.04 | Médiamegjelenések

hotel szálloda turizmus

haon.hu – 2024.03.01. Hagyományos évindító összejövetelét tartotta meg a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Hajdúböszörményi Területi Szervezete. 

Tavasznyitó Vidéki Vállalkozói Fórumot tartott március 1-én a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (HBKIK) Hajdúböszörményi Területi Szervezete. A köszöntőket követően a résztvevők Hajdú-Bihar vármegye aktuális gazdasági helyzetéről hallhattak előadást, majd a szervezők átadták az Év Üzlete 2023-díjat.

Kathiné Juhász Ildikó, a hajdúböszörményi szervezet elnöke elmondta, a mostani fórum 2019-ben, a területi iroda új épületének átadását követően indult azzal a céllal, hogy közös összejövetelen értékeljék a vállalkozások az előző évet.

Az elmúlt esztendőben 1,2 milliárd forint volt a város helyi iparűzési adóbevétele, az idei évre tervezett eléri az 1,8 milliárd forintot. Ez is jól mutatja, folyamatosan erősödnek a hajdúböszörményi vállalkozások – emelte ki a területi elnök. A hajdúböszörményi szervezet elmúlt évét értékelő előadásából többek mellett kiemelte a Széchenyi Kártya Program lehetőségeit, melyek sokféle módon nyújtanak lehetőségeket a vállalkozások fejlődésére, növekedésére, amelyek stabil munkahelyeket jelentenek a helyi és környékbeli munkavállalóknak. Hozzátette még, hogy a HBKIK területi szervezetének fő feladata továbbá a pályaorientációs tevékenység erősítése, a szakmák, szakmatanulás népszerűsítése a fiatalok körében.

A hatékonyság kulcsa az együttműködés

Miklóssy Ferenc, a HBKIK elnöke kiemelte: az ambíció, a kitartás és az innováció mind jelen van a hajdúböszörményi szervezetnél, illetve a tagvállalkozásoknál.

Nagyon fontos, hogy minél több település minél több vállalkozójának önszervező munkája a lehető legszéleseb körben működjön, hiszen így érhetjük el, hogy minél többen boldoguljanak a térségben, a vármegyében és az országban – fogalmazott. Miklóssy Ferenc elmondta, a válságokkal terhelt időszak után most növekedési pálya állt be, ugyanis csökkennek az energiaárak, érkeznek az uniós források. Itt a lehetőség, hogy a vállalkozások fejlődjenek. Erre ad lehetőséget a Széchenyi Kártya Program is. – Akinek célja, lehetősége és elképzelése van arról, hogyan akar szintet lépni, az ennél kedvezőbb forrást most nem talál – mutatott rá. Hozzátette: a vármegyei kamara igyekszik a források megszerzéséhez és hatékony felhasználásához minden szakmai segítséget megadni. E tekintetben egyébként a Hajdú-Bihar vármegye a leghatékonyabb.

A HBKIK elnöke elmondta még, az idei évben további források állnak a vármegyei kamara és szervezetei rendelkezésére, hogy még jobban elősegítsék a kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítését. Egyebek mellett a digitális kompetencia fejlesztésére, illetve a mesterséges intelligencia lehetőségeinek minél nagyobb arányú kihasználására helyeznék a hangsúlyt.

Idén is megválasztották az Év Üzletét

Az est folytatásában Spander Zsolt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának igazgatója tartott előadást. Ebből kiderült, a vármegyei adóbevételek az elmúlt években növekedő tendenciát mutatnak, akárcsak az átlagkeresetek, míg a foglalkoztatottsági arányok a válságos időszakok ellenére sem csökkentek.

A hivatalos programrész zárásaként pedig átadták az Év Üzlete 2023-díjat. Az elismerést azon vállalkozások nyerhetik el, amelyek színvonalas szolgáltatásukkal, egyéni fejlődésükkel méltán képviselik szakmájukat, színesítik Hajdúböszörmény város vállalkozói rétegét. Az idei év díjazottja a Margaréta Kertészet lett.

Fotó: HAON/Molnár Péter

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.