A cégek háromnegyede áremelést tervez

2023.03.31 | Hírek, Gazdaság

inflacio emelkedes

A legalább 20 főt foglalkoztató cégek közel háromnegyede véli úgy, hogy árat fog emelni a közeljövőben. Az áremelésre készülő vállalkozások több mint harmada 6-10 százalékos, valamivel több mint negyede 11-15 százalékos, ötöde pedig 1-5 százalékos emeléssel számol – ismertette januári felmérésének eredményeit kedden az MTI-vel az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI). 

A cégek 12 százaléka nagyobb, 16-20 százalékos, 5 százaléka pedig 20 százalékot is meghaladó mértékű áremelést tervez. A kisebb vállalkozások, a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, a nem exportáló, illetve a tisztán hazai tulajdonú cégek magasabb, míg a nagyobb vállalatok, a kereskedelmi, a részben exportáló, illetve a külföldi tulajdonban lévő cégek alacsonyabb áremelésben gondolkodnak – tette hozzá a jelentés.

Az áremelést tervező cégek 93 százaléka már 2023 első negyedévében emelni fogja az árait. Korábban tervezik végrehajtani az áremelésüket a nagyobb cégek, valamint a feldolgozóipari és a gazdasági szolgáltatást nyújtó vállalatok, míg a kisebb vállalkozások és az építőipari cégek időben későbbre tolják áraik emelését – tették hozzá. A vállalkozások többsége szerint az áremelést nagyon vagy teljes mértékben az energiaköltségek (70 százalék), a munkaerőköltségek (69 százalék) és az alapanyag- és anyagköltségek növekedése (69 százalék) határozza meg.

Ami pedig az üzleti eredményt illeti, a megkérdezettek csaknem négytizede (38 százalék) szerint a nyereségesség idén nem fog változni a tavalyihoz képest, míg a nyereségesség mértékének növekedésére a vállalatvezetők 27 százaléka számít. A cégvezetők tizede nem vár nyereséget az idei évben. További negyedük a tavalyi nyereséghez viszonyítva jelentős (6 százalék) vagy kisebb mértékű (19 százalék) visszaesésre számít.

Az építőipari cégek 15 százaléka és a feldolgozóipari cégek 14 százaléka egyáltalán nem számít nyereségre. A kereskedelmi cégek 43 százaléka a nyereség csökkenését várja, míg a gazdasági szolgáltatást végző vállalatok körében a többi ágazathoz képest kimagasló, 39 százalék, a nyereség növekedését várók aránya – állapította meg legfrissebb kutatása alapján az MKIK GVI.

Forrás: profitline.hu

 

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.