A GDP 2023 III. negyedévében az előző negyedévihez képest 0,9 százalékkal nőtt

2023.11.15 | Hírek, Gazdaság

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2023 harmadik negyedévében a nyers adatok szerint 0,4 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal nőtt, véget ért a recesszió – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján.

A gazdasági teljesítmény éves összevetésű csökkenésében az ipar és a piaci szolgáltatások, utóbbin belül főként a kereskedelem, illetve a tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység visszaesése játszotta a legnagyobb szerepet. A csökkenést a mezőgazdaság jó teljesítménye mérsékelte. A szolgáltatások hozzáadott értékének mérséklődését részben ellensúlyozta a humánegészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ág jelentős növekedése.

Az első három negyedévben a bruttó hazai termék mind a nyers, mind a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján 1,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.

A bruttó hazai termék harmadik negyedévi részletes adatait december 1-jén közli második becslése alapján a KSH.

(Forrás: MTI)

 

 

Share This
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Sütikezelési tájékoztató

Ez a weboldal sütiket (kisméretű szöveges fájlokat) használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa számodra. A süti információkat a böngésződ tárolja, és olyasmiket csinál, mint például felismer, hogy jártál-e már ezen a weblapon, és ha igen, megőrzi, hogy mit csináltál és hogyan szereted használni a weboldalt, vagy például névtelen információkat gyűjt a látogatókról, ezzel segítve az én munkámat, hogy tudjam, melyik tartalom volt a leghasznosabb számodra.