Átadták a Richter Gedeon új, hipermodern debreceni irodaházát

2020.10.01 | Hírek, Gazdaság, Hajdú-Bihar

2018 októberében tették le az új Richter-épület alapkövét a biotechnológiai üzem szomszédságában, a Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban. A cél az volt, hogy a komplexumban még kényelmesebb munkakörülményeket alakítsanak ki kétmilliárd forintos beruházással.

2008-ban egy 25 milliárd forintos, 2017-ben előtt pedig egy 15 milliárdos fejlesztést indított el a Richter a városban, majd egy többfunkciós épületegyüttes építésébe kezdett a cég Debrecenben. Az új közösségi és irodaházat szerdán adták át.

A 3500 négyzetméter alapterületű, többszintes épületkomplexumban a 68 új irodai munkaállomás mellett a legmodernebb telekommunikációs technológiával felszerelt tárgyalókat, üzemorvosi rendelőt, gépészeti- és elektromos rendszerekhez szükséges helyiségeket, valamint szervertermet is kialakítottak.

A közösségi épület földszintjén 120 főre tervezett étterem található, mely a mellette elhelyezkedő lounge-zsal összenyitva akár 250 fős, többfunkciós konferenciateremként is működhet. Az irodaépület szintjein kétoldalt találhatók az irodahelyiségek, s minden szinten közösségi tér is található teakonyhával, nyomtatóhelyiséggel. A belső terekben nagy hangsúlyt fektettek a megfelelő természetes fényre, a tetőfelületekre pedig zöldnövényzetet telepítettek.

Fontos szempont volt, hogy alacsony energiaszintű épületet emeljenek. A zöldtető részt vesz a hőszigetelésben. Az épület villamosenergia-igényének jelentős részét a tetőn elhelyezett napelempark biztosítja. Az alacsony energiafelhasználás érdekében pedig a falakba épített felületfűtési/hűtési rendszereket alkalmaznak. Az irodaépület parkolójában pedig négy elektromos autótöltőt használhatnak ingyenesen a dolgozók.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az átadón azt mondta, „mi magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy hazánkban a gyógyszergyártás komoly hagyományokra tekint vissza, Magyarország pedig kiemelkedő szerepet játszik a világ gyógyszergyártásában”. Hozzátette, tavaly annyi gyógyszert exportált Magyarország – mintegy 2000 milliárd forint értékben – mint még soha, idén pedig a járvány ellenére ezidáig 7 százalékkal nőtt a gyógyszeripar teljesítménye.

„A Richter nemcsak a legnagyobb magyar, hanem Európa egyik leginnovatívabb, legjelentősebb gyógyszeripari vállalata” – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Mint mondta, a cég rekordot döntött, a 508 milliárd forinttal elérték az eddigi legjobb árbevételt.

A külgazdasági és külügyminiszter közölte: a Richter márkanév tovább erősödik azáltal, hogy átadják ezt az új, többfunkciós irodaházat, amely a legmodernebb infokommunikációs technológiával van felszerelve. Kiemelte: a vállalat 15 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházást hajt végre, melyhez a kormány 5 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezáltal pedig 125 új munkahely is létrejön Debrecenben.

„Debrecen jó példaként szolgálhat minden város számára. Az Új Főnix Terv fejlesztési elképzelései a várost nemcsak gazdasági központtá tették, hanem a térség egyik legvonzóbb városává is vált. Mind Debrecen, mind a magyar gyógyszeripar, mind a Richter számíthat a magyar kormány további támogatására, a legsikeresebb gyógyszeripari vállalat és a legsikeresebb város egymásra találása pedig további sikereket rejt magában” – mondta Szijjártó Péter.

Papp László, Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy az elmúlt években a gyógyszeripar nagymértékű fejlődésen ment keresztül Debrecenben, most pedig „a város egyik legszebb és leginnovatívabb irodaházát” adják át.

„Debrecenben a koronavírus-válság idején sem megszűnő, hanem létrejövő új munkahelyekről, új beruházásokról tudunk beszámolni, és vélhetően a következő hónapok is ezt a folyamatot fogják erősíteni”– hangsúlyozta Papp László.

A polgármester kiemelte: a Richter debreceni jelenléte rendkívüli mértékben járul hozzá a város gazdasági stabilitásához.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő fontosnak tartja, hogy a Richter nemcsak otthonra talált Debrecenben, hanem fejleszt is.

„Nem titkolt célunk, hogy a Debreceni Egyetem továbbfejlődik, állatorvosi kart is szeretnénk indítani, és az állatgyógyászati termékek előállításában számítunk a Richterrel való együttműködésre” – mondta Kósa Lajos.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke arról beszélt, hogy a versenyképességet csak kiváló szakemberekkel lehet megtartani, Debrecenben és a cégnél pedig megtalálhatóak, az új épülettel pedig megfelelő munkakörülményeket tudnak biztosítani a dolgozóiknak.

Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója hozzátette, a beruházásaikkal létrejött Magyarország egyetlen biotechnológiai üzeme, amely a közép-európai régióban is egyedülállónak számít. Mint mondta, ez nem jöhetett volna létre a kimagasló hazai szellemi teljesítmény és a felkészült szakembergárda nélkül, így most nekik adják át ezt az épületet.

Szerző: Dehir.hu
Fotó: Kandert Szabolcs

Share This