Augusztus 1-jéig hosszabbítják meg az árstopot
A javuló inflációs kilátásokra való tekintettel a kormány nem tartja indokoltnak, hogy egy hónapnál hosszabb időre hosszabbítsa meg az árstopot. Augusztus elsejétől kivezetik ezt az intézkedést.
Az árstop hatékony fegyvernek bizonyult az infláció elleni küzdelemben, ám úgy tűnik, a közeljövőben már nem lesz szükség rá – jelentette be a június 22-i, csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kabinet azzal kalkulál, hogy augusztusban már 15 százalék körüli lesz az infláció.
A csökkenő tendenciát új eszközök bevezetésével támogatták és támogatják meg, ilyen például
- a kötelező akciózás,
- a SZÉP-kártyát érintő változások
- és az árstop is.
Miután azonban a jövőben egyre kisebb problémát okozhat az áremelkedés, a kormány csak egy hónappal, augusztus elsejéig hosszabbítja meg az árstopot.
A kötelező akciók esetében viszont az eddigi 10 százalékos kedvezményt kiterjesztik 15 százalékra. A kötelező akciózás emellett kiterjed majd azokra a termékekre is, amelyek az élelmiszerárstop hatálya alá tartoztak eddig. Ennek alapja a bruttó beszerzési ár lesz, tehát a beszállítói ár, vagyis ezt kell majd 15 százalékkal csökkenteni.
Ezt a rendszert december 31-ig mindenképp szeretné fenntartani a kabinet – jelentette ki Gulyás Gergely, aki hozzátette, szerinte attól nem kell tartani, hogy az árstop kivezetése jelentős mértékben növelné az inflációt.
Forrás: napi.hu


